Pesti Srácok

Egy ukrán lap szerint újabb hadifoglyok érkezhetnek Magyarországra

null

A Jevropejszka Pravda közölt információkat arról, hogy milyen körülmények között lehetnek azok a kárpátaljai születésű katonák, akiket az Orosz Ortodox Egyház adott át Magyarországnak. Az ukrán lap azt is közölte, értesüléseik szerint Oroszország felajánlotta Magyarországnak, hogy újabb ukrán hadifoglyokat adnának át -írja az Index.

Korábban 11, orosz fogságba esett kárpátaljai magyar katonát adott át Moszkva Magyarországnak. Ezt követően az ukrán kormányzat súlyos vádakat fogalmazott meg többször is, azt állítva, hogy a kárpátaljai katonákat Magyarországon megfigyelés alatt tartják, és korlátozzák is a szabadságukat. Ezzel szemben a magyar kormány azt állítja, hogy erről szó sincs. Múlt hét kedden hárman vissza is térhettek Ukrajnába, utána pedig pénteken két társuk is követte őket.

A Jevropejszka Pravda még az utóbbi két hadifogoly visszatérése előtt írt egy hosszú cikket a hadifoglyok ügyéről. A lap ukrán kormányzati forrásokból értesült arról, milyen körülmények között élhetnek a Magyarországon maradt katonák.

PestiSracok facebook image

Mindemellett a portál megjegyezte, hogy a katonák Magyarországon nem börtönben voltak, és forrásaik szerint jó körülmények között őrizték őket, de a szabadságukat akkor is megvonták.

A lap továbbá úgy értesült, hogy Magyarország olyan ajánlatot kaphatott Oroszországtól, amelynek értelmében újabb hadifoglyokat adhatnának át a magyaroknak.

A Jevropejszka Pravda szerint a gyakorlatban a magyar és az orosz titkosszolgálatok között folyik erről a tárgyalás, de mindezt egy „egyházak közti párbeszédnek próbálják álcázni”. Az alku lényege továbbra is az lenne, hogy Ukrajna bevonása nélkül adnának át hadifoglyokat Magyarországnak az oroszok.

Forrás: Index, fotó: MTI
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.