Pesti Srácok

Külföldi rakétákat tároló ukrán raktárak megsemmisítését jelentették be az oroszok

Külföldi rakétákat tároló ukrán raktárak megsemmisítését jelentették be az oroszok

Légi indítású, nagyhatótávolságú precíziós fegyverekkel hajtott végre csoportos csapást az orosz hadsereg ukrán rakétaraktárak ellen, amelyekben külföldi gyártmányú fegyvereket is tároltak - jelentette ki Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a pénteki hadijelentést ismertetve.

A tábornok szerint a támadás minden kijelölt célpontot elért. Beszámolója szerint az ukrán fegyveres erők a legaktívabban a donyecki régió déli részén és Zaporizzsjában, illetve Donyeck környékén próbálkoztak támadással. Azt mondta, hogy az első frontszakaszon az ukrán fél több mint 130 katonát, valamint egyebek mellett öt harckocsit, három gyalogsági harcjárművet, három páncélozott harcjárművet, és egy lengyel gyártmányú Krab önjáró löveget, a másodikon több mint kilencven katonát, valamint egyebek mellett két páncélozott harcjárművet és egy lőszerraktárt veszített. Az érintkezési vonal egyéb szakaszain az orosz katonai szóvivő szerint mintegy 160 katona esett el.

Az orosz ellenőrzés alá került területek több településéről jelentettek az orosz hatóságok pénteken ukrán tüzérségi támadást. Vjacseszlav Gladkov, az Ukrajnával határos oroszországi Belgorod megye kormányzója közölte, hogy a régiót az elmúlt nap folyamán mintegy száz különböző típusú belövés érte.

Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója a TASZSZ hírügynökség székházában tartott sajtótájékoztatóján megismételte azt az állítást, miszerint Moszkvának értesülése volt arról, hogy Ukrajna nyugati sugallatra tavaly február végén - március elején nagyszabású "büntetőműveletet" tervezett végrehajtani a Donyec-medencében. Közölte, hogy a "különleges hadművelet" során ezt alátámasztó dokumentumokat találtak.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI; a kép illusztráció

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.