Pesti Srácok

Súlyos kiképzési hiányosságai vannak az ukrán hadseregnek, katasztrófába torkollhat a beígért ellentámadás

Súlyos kiképzési hiányosságai vannak az ukrán hadseregnek, katasztrófába torkollhat a beígért ellentámadás

Súlyos kiképzési hiányosságok vannak az ukrán alakulatoknál, és ezek keményen visszaüthetnek, ha megindul a nagy ukrán támadás. Nagy változásokra lenne szükség, csak éppen idő nincs már rá – írja a privatbankar.hu. A lap felteszi azt a fontos kérdést is, hogy „Mire lehetnek ezek elegek, mit tudhatnak valós harci körülmények között az orosz fegyverek ellen?”

Az ukrán ellentámadással kapcsolatos hírek elsősorban a Nyugattól kapott fegyverekről szólnak, arról azonban sokkal nehezebb objektív információt adni, hogy az ukrán hadsereg mennyire felkészült, hiszen egy „puha”, egzakt számokkal nem igazán leírható tényezőről van szó. De egy adott egység vagy katona kiképzettségi szintje, harci szelleme, valós harcértéke nem egzakt adat. A privatbankar.hu szerint ezt még békeidőben is legfeljebb tesztekkel, kérdőívekkel, gyakorlatokkal lehetne megbecsülni, és akkor még mindig nem számoltunk azzal, hogy a legtöbb haditerv nem éli túl az ellenséggel való első találkozást, és a morál is csak akkor mutatkozik meg igazán, amikor éles helyzetekről van szó.

– írja a lap.

PestiSracok facebook image

Sok a hiányosság, az idő viszont kevés

A War on the Rocks portálon megjelent hosszú írás szerint az egyik probléma, ami kiderül a cikkből, az, hogy az ukrán fegyveres erőkön belül nagyon különböző katonai kultúrák léteznek egymás mellett, és ez konfliktusokhoz, hibás döntésekhez is vezet. A tisztek, főtisztek nagy része még a szovjet-orosz módi szerint kapott képzést, amely szerint egy hadművelet minden egyes fázisának végrehajtásához magas rangú tisztek parancsa szüksége, miközben az amerikai (NATO) rendszerben ez épp ezzel ellentétes.

– írják erről, hozzátéve azt is, hogy a fiatalabb tisztek már látják, hogy hatékonyabb lenne megszabadulni a szovjet típusú, központi tervezésre épülő doktrínától, azonban a magasabb rangú tisztek körében nagy az ellenállás ezzel kapcsolatban. A cikk kitér az altisztek kiképzésére is, amire a lap állítása szerint Ukrajnában nincs idő, márpedig tapasztalt, jól képzett altisztek nélkül a szakasz- vagy zászlóaljparancsnokok sem tudják hatékonyan irányítani az egységüket. De ugyanígy gondok vannak a katonák kiképzésével is. Az egyik fő probléma az, hogy a nyugati kiképzési programok nincsenek egységesítve, és az ukrán haderő, illetve az ukrán front sajátosságaihoz sincsenek hozzáigazítva.

– fogalmaznak a szerzők. A cikk szerint kommunikációs problémák is vannak a front egyes szakaszain egymás mellett harcoló egységek között is: sokszor előfordul, hogy a zászlóaljak csak a saját céljaik végrehajtásával vannak elfoglalva, nem tudva vagy nem véve számításba azt, ami a környezetükben történik.

YouTube-videókból tanulnak az ukránok

Ami talán még ennél is „érdekesebb”, az az, hogy gondok vannak a logisztikában is, illetve a katonai eszközök karbantartása és javítása körül is. Kiképzett karbantartó személyzet hiányában az ukránok gyakran YouTube-videókból igyekeznek megtanulni az eszközök használatát és karbantartását, a karbantartás pedig sokszor néhány jó kezű szerelő sufnituning jellegű megoldásaiban merül ki. Ennek egyenes következménye, hogy az ukránok túlságosan is óvják a legjobb eszközeiket, a harckocsikat nem vetik be a gyalogság támogatására, a páncélozott harcjárműveket csak a csapatok „kiszállítására” használják, és ellenséges tűzbe kerülve gyorsan visszavonják.

– hívják fel a figyelmet a szerzők. A szerzők megjegyzik: az, amire most készülnek az ukránok, az semmihez sem hasonlítható, amit eddig csináltak. Az ukrán offenzíva átütő sikeréhez a fegyvernemek precíz koordinációjára lesz szükség, amelyet hatékony logisztika egészít ki, hogy az esetleges eredményeket ki tudja használni az ukrán haderő. A privatbankar.hu szerint az ukránoknak viszont arra már biztos nincs ideje, hogy az offenzíva elindulása előtt komoly, mélyreható változásokat érjenek el a hadsereg parancsnoki struktúrájában és kultúrájában, az egyes katonák kiképzésében és a fegyvernemek együttműködésének területén.

A teljes írás ITT olvasható.

Forrás: privatbankar.hu; Fotó: MTI/AP/Roman Csop

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.