Pesti Srácok

Ali Hamenei: a Nyugat veszélybe sodorja az ukrán népet

null

A Nyugat a fegyvergyártó vállalatok érdekében veszélyezteti az ukrán emberek életét – hangoztatta szerdai beszédében Ali Hamenei nagyajatolláh, Irán legfelsőbb politikai és vallási vezetője.

Hamenei egy vallási iskola diákjai és tanárai előtt beszélt Teheránban, és azt mondta: "a nyugatiak azért ösztönzik harcra a szegény ukránokat, hogy így tölthessék meg az amerikai fegyvergyártók zsebét". Hozzátette, hogy véleménye szerint "az ukránoknak azért kell harcolniuk és meghalniuk, hogy még több fegyvert lehessen eladni". A nagyajatolláh úgy vélte, az ukrajnai háború annak bizonyítéka, hogy "a Nyugat tovább folytatja ragadozó és gyarmatosító magatartását". Azzal vádolta a liberális demokrácia szerinte hamis védelmezőit, hogy "eközben tovább védik a gyarmatosítást". Példaként a franciákat említette, akik mint fogalmazott: "Algériában gyilkoltak és egyéb bűnöket követtek el több mint száz éven át, ami akár több tízezer ember életébe is kerülhetett". Viszont – mint mondta – úgy látja, "a Nyugat ma sebezhetőbb, mint valaha".

A vilniusi NATO-csúcstalálkozón a hét vezető ipari hatalom alkotta csoport (G7) egy olyan deklaráció előkészítését jelentette be, amely a tájékoztatásuk szerint hosszú távú, kétoldalú biztonsági kötelezettségvállalással segítené Ukrajnát abban, hogy meg tudja védeni magát az orosz agresszióval szemben. Noha a hivatalos iráni álláspont szerint Teherán semlegesnek tekinti magát az ukrajnai háborúval kapcsolatban, az Egyesült Államok azzal vádolja a közép-keleti országot, hogy drónok szállításával támogatja Moszkvát, és egy dróngyártó üzem építésében is segíti az orosz vezetést, Irán azonban tagadja ezeket.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Irán legfőbb vezetőjének hivatala

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.