Pesti Srácok

Csehország további fegyvereket és lőszert szállít Ukrajnának

Csehország további fegyvereket és lőszert szállít Ukrajnának

Csehország katonai támadó helikoptereket, valamint több százezer lőszert szállít Ukrajnának, és segítséget nyújt az ukrán pilóták kiképzésében is - jelentette be Petr Fiala cseh kormányfő sajtóértekezleten Prágában, miután tárgyalásokat folytatott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.

Zelenszkij csütörtök este - előzőleg be nem jelentett - kétnapos látogatásra érkezett Szófiából Prágába. Megérkezése után Petr Pavel cseh államfővel tárgyalt, majd a két politikus sajtótájékoztatót tartott. Petr Fiala hangsúlyozta, hogy Csehország továbbra is kiáll az orosz agresszió ellen védekező Ukrajna mellett, és részt kíván venni Ukrajna újjáépítésében is. A gazdasági kapcsolatok erősítése céljából a jövő héten mintegy harminctagú cseh vállalkozói küldöttség utazik Kijevbe. A tervezett együttműködést a sajtóértekezlet előtt aláírt cseh-ukrán emlékeztető rögzíti. "Már konkrét projektekről van szó" - jegyezte meg ezzel összefüggésben az ukrán államfő.

Volodimir Zelenszkij ismételten köszönetet mondott a cseh államnak, hogy kiáll Ukrajna mellett, és több százezer ukrán állampolgárnak nyújtott menedéket. A cseh segítség a nagy európai államok segítségéhez mérhető - mutatott rá az ukrán elnök. Petr Fiala kifejezte reményét, hogy az ukrán elnök személyesen is részt tud venni a NATO jövő heti vilniusi csúcstalálkozóján. A kormányfő hangsúlyozta, hogy ami Ukrajna jövőbeni NATO-tagságát illeti, Kijev számolhat Prága támogatásával.

PestiSracok facebook image

- szögezte le a cseh kormányfő újságírók előtt.

Volodimir Zelenszkij kétnapos csehországi látogatása végén találkozik még Milos Vystrcilla, a szenátus, valamint Markéta Pekarová Adamovával, a képviselőház elnökével is, majd elutazik Isztambulba.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/EPA)

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.