Pesti Srácok

Reuters: a lengyelek egyre több katonát vezényelnek a keleti határra

null

Mozgolódásba kezdtek a lengyelek a Wagner-csoport fenyegetései miatt. Hétfőn egy felvételt mutatott be az egyik lengyel közösségi oldal. A videón egy jelentős, páncélozott járművekből álló katonai konvoj haladását láthatjuk, meg nem erősített információk szerint a lengyel-belarusz határ felé tartanak. A felvétel mellé közölt leírás szerint konvoj közel 200 járműből áll.

A legfrissebb hírek szerint Lengyelország a Wagner-csoport jelentette kockázatok miatt az ország keleti részébe költözteti katonái jelentős részét – tájékoztatott a Reuters. A lengyel biztonsági bizottság szerdai ülésén úgy döntött, hogy a Wagner-csoport fehéroroszországi jelenléte miatt katonai egységeket telepít az ország keleti részére.

A Reuters arról is beszámolt, hogy a két ország határának közelében élő emberek csütörtökön azt mondták, hogy lövéseket és helikopterek zaját hallották, miután az orosz Wagner-csoport megérkezett a fehérorosz különleges erők kiképzésére. Ezen zajok miatt fokozódott a lakosság félelme, hiszen attól tartanak, hogy az ukrajnai háború eléri őket is.

(Mandiner / Kiemelt kép: MTI/EPA/PAP/Leszek Szymanski)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.