Pesti Srácok

Veterán hadvezér válthatja Prigozsint a Wagner élén

Veterán hadvezér válthatja Prigozsint a Wagner élén

Amerikai sajtóértesülések szerint egy magasrangú, több háborút megjárt veterán veheti át a Wagner-csoport irányítását. Vlagyimir Putyin orosz elnök azt javasolta, hogy a Wagner-csoportot Andrej Trosev zsoldosvezér irányítsa – írta a CNN nyomán a Mandiner.

Trosev nyugalmazott orosz ezredes, a Wagner-csoport alapító tagja és ügyvezető igazgatója. Emiatt az Európai Unió már korábban szankciókat hozott vele szemben. A szíriai polgárháborúval kapcsolatos európai uniós szankciók részletesen taglalják Trosev tevékenységét, amelyet a Wagner-csoport szíriai műveleteinek vezérkari főnökeként betöltött pozíciójában végzett. Trosev 1953 áprilisában született Leningrádban, az egykori Szovjetunióban. Az orosz belügyminisztérium északnyugati szövetségi körzetének különleges gyorsreagálású különítményének volt a munkatársa. Emellett a csecsenföldi és afganisztáni háborúk veteránja is – írta a portál. Az afganisztáni szolgálatáért két Vörös Csillag-renddel tüntették ki, amely a Szovjetunió rendkívüli szolgálatért járó kitüntetése. A csecsenföldi hadműveletben végzett szolgálatáért két Bátorságrenddel és a Hazáért Érdemrend 2. fokozatú kitüntetésével tüntették ki az orosz média szerint.

Forrás: Mandiner; Fotó: Telegram

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.