Pesti Srácok

Ukrán támadások visszaveréséről számolt be az orosz katonai szóvivő

Ukrán támadások visszaveréséről számolt be az orosz katonai szóvivő

Ukrán támadások visszaveréséről számolt be a front több szakaszáról Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a pénteki hadijelentést ismertetve. Az ukrán fegyveres erők veszteségét csaknem nyolcszáz főben nevezte meg, akik közül, mint mondta, mintegy 220-an a Donyeck körzetében vívott harcban estek el vagy sebesültek meg, mintegy 210-pedig a dél-donyeci régióban veszették életüket.

Az orosz tábornok a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között nevezett meg egyebek között egy lőszerraktárt, két Szu-25-ös harci repülőgépet, két harckocsit, két lengyel Krab önjáró, valamint két amerikai M777-es ás egy brit L119-es vontatott tarackot. Vlagyimir Rogov, Zaporizzsja megye Moszkva által kinevezett igazgatási főtanácsának tagja valótlannak nevezte azt az állítást, mely szerint az ukrán erők elfoglalták a donyecki régióhoz tartozó Urozsajne községet. Azt állította, hogy az orosz hadsereg ezt a települést és Sztaromajorszkét tűzellenőrzés alatt tartja. Rogov szerint az ukrán csapatoknak nem sikerült megvetniük a lábukat Rabotine zaporizzsjai faluban, ahonnan visszavonultak, miután súlyos veszteségeket szenvedtek. Az Ukrajnával határos orosz és az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek több településéről jelentettek a helyi hatóságok pénteken ukrán tüzérségi támadást. Donyecket többször is kazettás lőszerrel lőtték. A városban három civil életét vesztette, egy pedig megsebesült. A nap folyamán Belgorod és Kurszk megye, valamint Moszkva légterében lőtt le az orosz légvédelem ukrán drónt a helyi hatóságok és a védelmi tárca szerint. Az utóbbi támadás miatt hajnalban átmenetileg az orosz főváros mind a négy polgári repülőterén felfüggesztették a forgalmat.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Varga Judit a PS-nek: bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak (Videó)

Exkluzív 2023 november 16.
Európa nyugati fele a progresszív, nyitott határokat hirdető bevándorláspolitikának köszönhetően a 25. órába lépett. Most már a valóság ott üvölt és dörömböl minden választópolgár ajtaján, fogalmazott lapunknak adott interjújában Varga Judit. Az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnöke kiemelte, egyértelmű ok-okozati összefüggés áll fenn a nyugati modern antiszemitizmus megjelenése és az illegális bevándorlás között. Hozzátette, néhány évvel ezelőtt nagyon hevesen támadták Magyarországot azért, mert itt állítólag antiszemitizmus van, holott ez a legbiztonságosabb hely zsidó honfitársaink számára ma Európában. Varga Judit úgy fogalmazott a migránsok kötelező elosztása kapcsán, amennyiben Magyarország pert veszítene ebben az ügyeben, akkor kényszerítő bírságot rónának ki hazánkra, mintegy 16 ezer eurót naponta. Persze a 22 ezer eurón felül, amit a be nem fogadott migránsokért kellene fizetni fejenként. A bizottsági elnök az EP-választással kapcsolatban úgy fogalmazott, készül a feladatra, a Fidesz hivatalos EP-listája majd január/február környékén lesz hivatalos. Varga Judit kiemelte, egyre kellemetlenebb az Európai Bizottság számára is, hogy a még mindig a maradéktalanul teljesített magyar igazságügyi reformokat bírálják. Úgy fogalmazott, bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak ezekben az ügyekben. Részletek a videóban.