Pesti Srácok

Az ukrán Biztonsági Szolgálat megvádolja az ukrán ortodox egyház metropolitáját

Az ukrán Biztonsági Szolgálat megvádolja az ukrán ortodox egyház metropolitáját

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) befejezte a nyomozást, az ügyészség pedig beterjesztette a vádiratot a bíróság elé Pavlo metropolitával, a kijevi Pecserszka Lavra barlangkolostor vezetőjével szemben, akit egyebek mellett Ukrajna elleni felforgató tevékenységgel vádolnak – hozta nyilvánosságra hivatalos honlapján az SZBU és a Kijev megyei ügyészség pénteken.

Pavlo – polgári nevén Petro Lebigy – annak az ukrajnai ortodox egyháznak a metropolitája, amelyet Moszkva kánoniként ismer el. A biztonsági szolgálat közlése szerint a metropolitát az ukrán büntető törvénykönyv két cikkelye alapján vádolták meg: állampolgárok vallási meggyőződésüktől függő egyenjogúságának megsértésével, továbbá azzal, hogy az Oroszországi Föderáció Ukrajna elleni fegyveres agresszióját jogszerűnek minősítette, azt igazolni próbálta, illetve tagadta annak megtörténtét. Súlyosító körülményként hozták fel, hogy az említett bűntetteket tisztségviselőként és ismételten, azaz több alkalommal követte el. A vádak alapján akár nyolc évig terjedő szabadságvesztést is kiszabhatnak rá vagyonelkobzással.

– írta az SZBU, hozzátéve, hogy az általuk kezdeményezett igazságügyi nyelvészi vizsgálat megerősítette a vallási vezető által elkövetett bűncselekmények tényállását. Az ügyészség közölte, hogy a vádiratot elküldték az ügyben illetékes kijevi Pecserszk kerületi bíróságra.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Oleh Petraszjuk

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.