Pesti Srácok

Megjött az ukrán válasz Elon Musk találó trollkodására

Megjött az ukrán válasz Elon Musk találó trollkodására

Mint korábban lapunk is beszámolt róla, a világ leggazdagabb embere egy mémet osztott meg közösségi oldalán – esetében ez nagyon találó, ugyanis a teljes oldal az övé –, amelyben az ukrán elnök követelőzésén élcelődött. "Amikor már öt perc eltelt, hogy utoljára egymilliárd dollárt kértél segélyben" – olvasható a posztban. Bár a milliárdosok esetében nehéz meghatározni, hogy mit gondolnak a világról azokkal a témákkal kapcsolatban, amelyek nem kötődnek közvetlen érdekeikhez, azt szerintem nem mondhatnánk, hogy Musk kifejezetten oroszpárti lenne (Putyin zsoldjára pedig biztosan nem szorul rá, tekintve, hogy farzsebből meg tudná vásárolni Moszkva-külsőt), mindössze annyiról lehet szó, hogy egy kicsit elege lett Kijev hálátlan hozzáállásából. Azonban az ukránok megsértődhettek a Musk által közzétett fotó miatt, ugyanis egy hasonló képpel válaszoltak a Tesla-vezérnek. Az ominózus posztot azóta eltávolították, de az internet nem felejt.

Az Ukrán Legfelsőbb Tanács, a Verhovna Rada ugyanezzel a mémmel válaszolt, amelyben Musk arcát használták, a következő felirattal:

PestiSracok facebook image

Ukrán tisztviselők korábban bírálták a Tesla vezérigazgatóját, amiért azt javasolta, hogy az ENSZ által felügyelt választásokat tartsanak a megszállt régiókban annak eldöntésére, hogy azok Ukrajna részei maradjanak-e. A Starlink a múlt hónapban vált vitatémává, amikor kiderült, hogy Musk tavaly elutasította az ukránok egy kérését. Ez arra vonatkozott, hogy a műholdhálózatot aktiválják, hogy a krími kikötővárosban, Szevasztopolban segítse az orosz flotta elleni támadásokat.

Forrás: Sky News; Fotó: MTI/EPA/Shawn Thew

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.