Pesti Srácok

Nocsak! – Az amerikai pénzügyminiszter azt mondta Zelenszkijnek, hogy a korrupció elleni harc jelenti Ukrajna jövőjének kulcsát

null

Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter az Egyesült Államok folyamatos támogatásáról biztosította Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, de egyúttal sürgette, hogy összpontosítson a korrupció elleni harcra és a kormányzás erősítésére. Yellen erről a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) marrákesi éves közgyűlésén Ukrajna javára megrendezett kerekasztal-tanácskozáson beszélt.

Kijelentette, hogy az Egyesült Államok ugyan nem hagy fel Ukrajna nagyszabású gazdasági támogatásával, de az ukrán élelmiszerexport orosz blokádja miatt hátrányt elszenvedő államoknak is nagyobb segítségre van szükségük. Üdvözölte, hogy az ukrán elnök egyértelműen fellép a korrupció ellen és a kormányzati elszámoltathatóság érdekében.

– mondta. Beszélt arról is, hogy Ukrajna gazdasági vezetése "ésszerű politikát és megbízható eredményeket produkált egy elképzelhetetlenül nehéz helyzetben". Yellen ezzel Ukrajna "pozitív" teljesítményére hivatkozott az ország 15,6 milliárd dolláros (5700 milliárd forint) IMF-kölcsönével kapcsolatban. Yellen hangsúlyozta, hogy az IMF-program kulcsfontosságú volt a makrostabilitás és a reformok előmenetele szempontjából. Hozzátette, hogy ezen reformok lényegiek lesznek az ország helyreállításában. Az amerikai pénzügyminiszter üdvözölte, hogy az Európai Unió a következő négy évben 50 milliárd euró gazdasági és helyreállítási támogatást ígért Ukrajnának.

PestiSracok facebook image

– emelte ki Yellen.

Denisz Smihal ukrán miniszterelnök a tanácskozáson arról beszélt, hogy a kijevi vezetésnek mintegy 42 milliárd dollár (15 ezer milliárd forint) költségvetési támogatásra lesz szüksége az idén és jövőre a háborús pusztítások helyreállításához. Közölte azt is, hogy az ukrán költségvetés az idén 20 százalékos hiánnyal számol, jövőre pedig 21 százalékossal.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.