Pesti Srácok

Óriási lőszerszállítmányt kap Oroszország

Óriási lőszerszállítmányt kap Oroszország

Amerikai információk szerint Észak-Korea nagy mennyiségű katonai felszerelést szállított Oroszországnak az elmúlt hetekben – közölte a Fehér Ház pénteken. Az elnöki hivatal bejelentése szerint összesen több mint 1000 konténert szállítottak tengeri és szárazföldi úton Észak-Koreából Oroszországba szeptember 7-e és október 1-e között.

Az információk szerint a szállítmányok Raszon észak-koreai kikötőből indultak hajón Dunaj távol-keleti orosz kikötőbe, ahonnét vasúton vitték tovább őket az ukrán határtól 290 kilométerre fekvő Tyihoreckbe. A Fehér Ház felvételeket is megjelentetett, amelyek értékelése szerint azt mutatják, ahogy orosz zászló alatt közlekedő hajóra rakodják át a konténereket, amelyek amerikai értékelés szerint Oroszország ukrajnai háborúját segítik.

John Kirby, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának kommunikációs koordinátora azt mondta, hogy az Egyesült Államok megítélése szerint Észak-Korea fejlett orosz haditechnikához juthat hozzá a lőszerszállítmányért cserében Oroszországból. Az Egyesült Államok korábban már közzétett információkat arról, hogy Észak-Korea kisebb rakétaszállítmányokat küldött Oroszországba, de most első alkalommal hozott nyilvánosságra jelentős fegyvermozgásról szóló információt.

Kim Dzsongun észak-koreai vezető szeptemberben hatnapos látogatást tett Oroszországban, ahol találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, akivel a védelmi együttműködés elmélyítéséről tárgyalt. Az észak-koreai állami média beszámolója szerint az ország legfőbb vezetője oroszországi látogatását követően a nukleárisfegyver-gyártás felgyorsítását tűzte ki célul, és Észak-Korea jelentősebb szerepvállalását sürgette az Egyesült Államokkal szembenálló országok koalícióján belül – a megfogalmazás szerint – az új hidegháborúban.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Volodimir Petrov

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.