Pesti Srácok

Tizenkét roham visszaveréséről számolt be az orosz védelmi minisztérium

Tizenkét roham visszaveréséről számolt be az orosz védelmi minisztérium

Az orosz erők négy frontszakaszon 12 rohamot vertek vissza, amelyekben mintegy 850 ukrán katona esett el vagy sebesült meg a Moszkvában kiadott csütörtöki hadijelentés szerint. A legnagyobb emberveszteséget, mintegy 295 főt az ukrán fél a Donyeck környékén vívott harcokban szenvedte el, a legtöbb támadással, hattal Kupjanszk környékén próbálkozott.

Az orosz összesítésben a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említett meg egyebek mellett három vezetési pontot, egy lőszerraktárt, öt harckocsit – ezek közül két német Leopard a zaporizzsjai frontszakaszon vált üzemképtelenné –, 13 páncélozott harcjárművet, két gyalogsági harcjárművet, egy cseh Dana önjáró, valamint három amerikai gyártmányú M777-es és egy M119-es vontatott tarackot, hat HIMARS- és GLSDB-rakétát, továbbá 27 drónt.

Az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek, és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek csütörtökön a helyi hatóságok ukrán tüzérségi és dróntámadást.

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) közölte, hogy semlegesített egy orosz állampolgárságú ukrán ügynököt, aki a hadkiegészítő parancsnokság tveri toborzóirodáját készült felrobbantani. A férfi a tájékoztatás szerint egy meg nem nevezett, Oroszországban betiltott ukrán nacionalista csoport tagja.

PestiSracok facebook image

Az orosz Nyomozó Bizottság közölte, hogy a Zaporizzsja megyei Melitopolban házilag előállított robbanószerkezetet találtak a helyi katonai-polgári közigazgatás munkatársának gépkocsija alatt. A bizottság krasznodari területi parancsnoksága terrortámadás címen eljárást indított egy 33 éves, melitopoli születésű férfi ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy októberben mérgezett alkoholos italokkal és édeségekkel kísérelt meg merényletet elkövetni az armaviri katonai pilótaiskola végzősei ellen. A vizsgálat egyik célja a gyilkossági kísérlet indokainak kiderítése. A gyanúsított 2015 óta él Oroszországban.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Alex Babenko

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.