Pesti Srácok

Ukrajnát a jelenlegi területeivel venné fel a NATO-ba a korábbi főtitkár

Ukrajnát a jelenlegi területeivel venné fel a NATO-ba a korábbi főtitkár

Ukrajna felvételét javasolja jelenlegi területeivel az Észak-atlanti Szerződés Szervezetébe Anders Fogh Rasmussen, a NATO egykori főtitkára a brit Guardian lapnak adott interjúban.

– mondta a 2009 és 2014 között a szervezet élén álló Rasmussen.

PestiSracok facebook image

– mondta. Hangsúlyozta, hogy a lépés nem jelentené az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktus befagyasztását. Moszkvának szerinte "meg kell értenie, hogy Ukrajnát nem lehet eltántorítani a szövetséghez való csatlakozástól". A részleges csatlakozás és a szövetségi partnerek ezzel járó segítségnyújtási kötelezettsége Rasmussen szerint "elrettentené Oroszországot attól, hogy a NATO-n belül támadja meg az ukrán területeket, és így lehetővé tenné, hogy az ukrán fegyveres erők a frontcsatákra koncentrálhassanak".

Különböző szakértők és szövetségi politikusok már régóta óva intettek Ukrajna felvételétől a szervezetbe a konfliktus jelenlegi szakaszában, mivel az Észak-atlanti Szerződés 5. cikkely szerinti kölcsönös segítségnyújtási kötelezettsége a fegyveres konfliktus közvetlen részesévé tenné a katonai szövetséget. Az 5. cikkely ugyanis kimondja, hogy a szövetségi partnerek kötelezettséget vállalnak arra, hogy segítséget nyújtanak abban az esetben, ha valamelyiküket fegyveres támadás éri. Az ukrán területek részleges csatlakozása esetén ez azt jelentené, hogy minden szövetségesnek katonai erővel kellene az ország segítségére sietni, ha támadás érné Ukrajna jelenlegi területeinek bármely pontját.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Toms Kalnins

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.