Pesti Srácok

Sok halottja és sebesültje van szerte Ukrajnában az eddigi leghevesebb orosz légitámadásnak

Sok halottja és sebesültje van szerte Ukrajnában az eddigi leghevesebb orosz légitámadásnak

Sok halottja és sebesültje van szerte Ukrajnában a péntekre virradóra végrehajtott, minden korábbinál hevesebb orosz légitámadásnak, amely még csütörtökön kezdődött és egész éjjel tartott. A helyi hatóságok nem végleges összesítése szerint 16 civil vesztette életét olyan nagyvárosokban, mint Kijev, Odessza, Dnyipro, Lviv és Harkiv, a sebesültek száma megközelíti a százat. Négy régió áram nélkül maradt a támadások nyomán.

Ukrán hadsereg közlése szerint az orosz által indított 122 rakétából 87-et, a 36 iráni gyártmányú drónból pedig 27-et semmisítettek meg. Jurij Ihnat, az ukrán légierő parancsnokságának szóvivője azt mondta:

A légierő szerint ez volt a leghevesebb támadás 2022 novembere óta, amikor Oroszország 96 rakétát lőtt ki Ukrajnára egy nap alatt. Az idei "rekordot" március 9. tartja 81 rakétával. Volodimir Zelenszkij elnök közölte, hogy "Oroszország csaknem minden fegyvertípust bevetett, amellyel rendelkezik", a tengeralattjáróról indítható Kalibr rakétát kivéve. Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője elmondta:

PestiSracok facebook image

Kijevben, ahol Vitalij Klicsko polgármester szerint "aktívan működik a légvédelem", az AFP francia hírügynökség újságírói a kora reggeli órákban több hangos robbanást hallottak, és sűrű fekete füstöt láttak felszállni egy hangár felett. A főváros elöljárója szerint egy ember meghalt, hét ember került kórházba, és egy óvóhelynek használt metróállomás megrongálódott.

– közölte Szerhij Popko, a fővárosi katonai közigazgatás vezetője. A légicsapások után több más kerületben is tomboltak a tüzek. A helyi hatóságok szerint a támadások legalább öt másik várost is célba vettek, köztük az északkeleti Harkivot, a nyugati Lvivet, a keleti Dnyiprót és a déli Odesszát.

– közölte Ihor Tyerehov, Harkiv polgármestere a televízióban.

A nyugat-ukrajnai Lvivben, egy ritkábban célba vett városban Makszim Kozickij, a megye kormányzója azt mondta, hogy "egy ember meghalt és három megsebesült". Dnyipróban Borisz Filatov polgármester arról számolt be, hogy öt halálos áldozat van. Az egészségügyi minisztérium közölte, hogy a város egyik szülészeti kórháza "súlyosan megrongálódott". Odesszában Hennagyij Truhanov polgármester szerint kigyulladt egy épület, miután egy csapás során lelőtt drón törmelékei eltalálták. A tüzet gyorsan sikerült megfékezni. A helyi katonai közigazgatás szerint három ember megsérült a Szumi megyében található Konotopban, ahol lakóépületet ért csapás. A hadsereg szerint ott három iráni Sahid drónt semmisítettek meg. A dél-ukrajnai régió parancsnoksága 14 harci drón megsemmisítését jelentette be, sérültek említése nélkül.

Forrás: MTI, fotó: MTI/AP/Artem Perfilov

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.