Pesti Srácok

Borrell bejelentette: Ukrajnának sürgősen lőszerekre van szüksége

Borrell bejelentette: Ukrajnának sürgősen lőszerekre van szüksége

Ki kell pótolni az ukrajnai háborúban szemben álló felek között a tűzképesség tekintetében mutatkozó rendkívüli aránytalanságokat, Ukrajnának sürgősen lőszerekre van szüksége - jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben szerdán.

Az EU-tagországok védelmi minisztereinek informális tanácskozását megelőzően Josep Borrell hangsúlyozta: az Európai Uniónak meg kell mutatnia, hogy egyértelmű elkötelezettsége Ukrajna támogatására továbbra is töretlen.

-közölte.

PestiSracok facebook image

-húzta alá Borrell, majd hozzátette: rendkívül fontos továbbá az Európai Békekeret forrásaiból Ukrajnának szánt pénzügyi támogatás folyósítása is. Fontosnak nevezte az európai lőszergyártás kapacitásainak bővítését az ukrajnai fegyver- és lőszerszállítás mellett a tagállami raktárak feltöltése szempontjából is.

-tájékoztatott.

Elmondta: tárgyalnak a védelmi miniszterek a Vörös-tengeren a hajózás biztonságának szavatolására létrehozni tervezett Aspides, azaz védelmet jelentő pajzs elnevezésű uniós művelet létrehozásának részleteiről is. Emlékeztetett, a tagállamok között elvi megállapodás született egy katonai művelet elindításáról. Szavai szerint most döntésre van szükség a művelet struktúrájáról és arról, hogy mely erők és honnan vezessék azt. A művelet a jemeni húszi lázadók elleni katonai fellépésben nem fog részt vállalni, hanem megakadályozza, hogy a lázadó fegyveresek megközelíthessék a kereskedelmi hajókat - mondta. A művelet megkezdésére mielőbb szükség van, ugyanis számos európai vállalat kéri a hajózás biztonságát fenyegető veszély elhárítását - tette hozzá. A Száhel-övezettel kapcsolatban Borrell azt mondta, az EU-nak lépnie kell a térség biztonságának szavatolása érdekében. Oroszország szándéka minél nagyon befolyást szerezni a régióban, ami új geopolitikai helyzetet teremtve konfliktusok forrása lehet - figyelmeztetett. A tagországoknak egyebek mellett dönteniük kell arról, hogy a május 24-én lejáró Mali uniós támogató misszió mandátumát meghosszabbítják-e - tájékoztatott. Itt is sürgős döntésekre van szükség, ugyanis Oroszország növekvő befolyása a térségben a biztonság és a stabilitás töredezettségének erősödését eredményezi - zárta gondolatait az uniós diplomácia vezetője.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.