Pesti Srácok

Az ukránok elismerték, hogy ők lőtték le a szállítógépet – magyar nemzetiségű hadifoglyok is lehettek a lelőtt orosz repülőgépen (FRISSÍTVE)

null

Az ukránok elismerték, hogy ők lőtték le az ukrán hadifoglyokat szállító gépet, de közben egyből az oroszokra kenik a felelősséget. Közben közzétettek egy listát azokról a katonákról, akik a ma délelőtt lelőtt orosz repülőgép fedélzetén voltak - szúrta ki a Magyar Nemzet.

A dokumentum két magyar nevű személyt is említ: Erős és Takács vezetéknevű katonákat. Közben olyan sajtóinformációk is láttak napvilágot, amelyek szerint az oroszok előre megadták a repülési útvonalat, hadifoglyokat szállítottak ugyanis egy megbeszélt fogolycserére. Az ukránok állítólag tudtak a repülő érkezéséről, és tudatában voltak annak is, hogy nem szabad lelőni a gépet.

Az ukrán vezérkar korábban közleményt adott ki, amely szerint "továbbra is folytatja a szállító járművek megsemmisítését és a légtérellenőrzést a terrorveszély elhárítása érdekében, beleértve a Belgorod-Harkiv irányt is". A kijevi katonai vezetés hangsúlyozta, hogy az ukrán fegyveres erők minden intézkedést megtesznek Ukrajna és az ukránok védelme érdekében. A vezérkar a közleményben azt írta, hogy "mivel Oroszország képtelen bármilyen eredményt elérni a csatatéren, folytatja terrorstratégiáját, és csupán az elmúlt héten 19 rakétatámadást intézett Harkiv régió ellen, 26 darab Sz-300-as légvédelmi és Három Iszkander-M ballisztikus rakétát lőve ki rá".

https://twitter.com/PatriaeFilius/status/1750209915568734364

Az Il-76-os gép Belgorod térségében zuhant le, az orosz védelmi minisztérium szerint a fedélzetén 65 ukrán hadifogollyal, hatfőnyi személyzettel és 3 fogolykísérővel. Andrej Kartapolov, az orosz parlament alsóháza védelmi bizottságának elnöke azt közölte, hogy a repülőgépet három nyugati gyártmányú rakéta találta el. Elmondta, hogy a lelőtt repülőgép mögött haladt egy másik Il-76-os is, a fedélzetén további mintegy 80 ukrán hadifogollyal, de azt a gépet sikerült visszafordítani.

Az ukrán vezérkar korábban közleményt adott ki, amely szerint "továbbra is folytatja a szállító járművek megsemmisítését és a légtérellenőrzést a terrorveszély elhárítása érdekében, beleértve a Belgorod-Harkiv irányt is". A kijevi katonai vezetés hangsúlyozta, hogy az ukrán fegyveres erők minden intézkedést megtesznek Ukrajna és az ukránok védelme érdekében. A vezérkar a közleményben azt írta, hogy "mivel Oroszország képtelen bármilyen eredményt elérni a csatatéren, folytatja terrorstratégiáját, és csupán az elmúlt héten 19 rakétatámadást intézett Harkiv régió ellen, 26 darab Sz-300-as légvédelmi és Három Iszkander-M ballisztikus rakétát lőve ki rá". Andrij Juszov, az ukrán katonai hírszerzés szóvivője az ukrán Szabadság Rádiónak megerősítette: szerdán Ukrajna és Oroszország fogolycserét készült végrehajtani, de a tervezett fogolycsere még nem történt meg.

https://twitter.com/raging545/status/1750217858120818772

Később az ukrán védelmi minisztérium katonai hírszerzési főigazgatósága honlapján hivatalos közleményt adott ki, amelyben azt írta, hogy Ukrajna nem kapott tájékoztatást az orosz féltől a járművek számáról, a foglyok szállításának útvonaláról és formájáról. Megjegyezték: a foglyokat légi, vasúti és közúton is szállíthatják.

- vélekedett a hírszerzés. Magyarázata szerint a szállító repülőgép leszállása harminc kilométeres harci övezetben nem lehet biztonságos, és mindenképpen meg kell beszélnie a két félnek, különben az egész cserefolyamat veszélybe sodródik.

- szögezték le.

https://twitter.com/MHNewsDaily/status/1750128984514531607 https://twitter.com/raging545/status/1750212888319455458

A hírszerzés rámutatott arra, hogy a megállapodások szerint az ukrán hadifoglyok biztonságát az orosz félnek kell szavatolnia. Az ukrán fél azonban nem kapott tájékoztatást arról, hogy egy bizonyos ideig biztosítani kell a légtér zavartalanságát Belgorod város térségében, miként azt a múltban az orosz fél többször is megtette. Az ukrán hírszerzés szerint Ukrajna a csere előkészítéséről szóló minden egyezséghez tartotta magát: az orosz hadifoglyokat időben a megbeszélt cserepontra szállították, ahol biztonságban voltak. Dmitro Lubinec ukrán ombudsman Telegram-üzenetében kijelentette: a parlament emberi jogi biztosaként kideríti az incidens minden részletét, elemzi a kapott információkat. Arra kérte az ukrán sajtót és az állampolgárokat, hogy csak a hivatalos ukrán forrásokban bízzanak, és ne terjesszenek hamis információkat. Az ombudsman későbbre ígért részletesebb adatokat. Úgyszintén későbbre ígért nyilatkozatot az ügyben Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója is.

https://twitter.com/RWApodcast/status/1750135129240944685?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1750135129240944685%7Ctwgr%5E709b6294468e613f28fe76e8d285d252dac812e2%7Ctwcon%5Es1_&ref_url=https%3A%2F%2Fmagyarnemzet.hu%2Fkulfold%2F2024%2F01%2Fmagyarok-is-lehettek-a-lelott-orosz-repulogepen

Korábban foglalkoztunk az oroszok és az ukránok közleményével is a lelőtt repülőgép ügyében, melyekről ebben a cikkben számoltunk be.

Oroszország az ügy miatt az ENSZ BT rendkívüli ülését kezdeményezte

Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) rendkívüli ülését kezdeményezte a hadifoglyokat szállító Il-76-os orosz repülőgép ukrán erők általi lelövése miatt - jelentette be szerdán Szergej Lavrov orosz külügyminiszter New Yorkban tartott sajtótájékoztatóján.

- mondta az orosz diplomácia vezetője. Lavrov szerint a szállítógép elleni támadás újabb példája annak, hogy a kijevi vezetés terrorista módszereket használ.

- tette hozzá. Felidézte, hogy a járattal olyan katonákat szállítottak, akiket egy hadifogolycsere keretében átadtak volna.

- mondta. Az orosz védelmi tárca korábban közölte, hogy az Il-76-os gépet az ukrán hadsereg lőtte le légvédelmi eszközzel.

(Magyar Nemzet / Kiemelt kép: X)

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.