Pesti Srácok

Amerika is magát hibáztatja Avgyijivka elvesztéséért

null

A Fehér Ház szerint az amerikai kongresszus tétlensége vezetett oda, hogy az ukrán erőknek ki kellett vonulniuk Avgyijivka városból – hangzott el a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivőjének tájékoztatóján kedden.

John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági koordinátora úgy fogalmazott: nem azért vonultak ki az ukránok, mert "ne lennének kiképezve, vagy ne lenne meg a taktikai érzékük, hogy megvédjék magukat és a várost, hanem a kongresszus tétlensége miatt". Hozzátette: a Fehér Ház előre figyelmeztetett, hogy ez fog történni, ha a kongresszus nem fogadja el a kiegészítő támogatást és az ukrán katonák nem kapják meg a szóban forgó fegyvereket és hadianyagot, amilyen gyorsan csak lehetséges. A nemzetbiztonsági szóvivő szerint az orosz erők Avgyijivkában logisztikai központot akarnak kialakítani, ami támogathat további katonai akciókat Donyeckben, és akár távolabb, Luhanszk régióban is. "Bölcs döntésnek" nevezte ukrán részről a városból való kivonulást, mert ezzel megelőzték, hogy ott tartózkodó erőiket bekerítsék, és értékes erőforrásokat sikerült megőrizniük. John Kirby részletek említése nélkül jelezte, hogy az Egyesült Államok pénteken jelentős szankciós csomagot jelent be Oroszország ellen, Alekszej Navalnij halálára is reakcióként.

Az amerikai kongresszusban hónapok óta zajlik a vita az Ukrajna további katonai támogatásáról szóló törvényről, ami a Fehér Ház szándéka szerint 60 milliárd dollárt biztosítana a háborúban álló ország segítésére. A szenátus, a felsőház a múlt héten elfogadott egy összesen 95 milliárd dollárról szóló jogszabályt, amiben Ukrajna mellett Izrael és Tajvan támogatása is szerepel, de az egyelőre nem került a képviselőház, azaz a kongresszus alsóháza elé. A tavaly óta húzódó vitában a republikánus képviselők jelentős része azt a feltételt szabta a külföldi katonai segítség elfogadásához a Fehér Háznak, hogy történjenek határozott lépések az Egyesült Államok saját déli határának védelme érdekében, ahová rekordszámban érkeznek illegális bevándorlók, akik túlnyomó többségét a határőrizetért felelős szövetségi határvédelem beengedi az ország területére.

Forrás: MTI; Fotó: Telegram

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.