Pesti Srácok

Fico kizárta, hogy Szlovákia katonákat küldjön Ukrajnának

Fico kizárta, hogy Szlovákia katonákat küldjön Ukrajnának

Szlovákia kizárja annak lehetőségét, hogy szlovák katonákat küldjön Ukrajnába – jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök Pozsonyban, a kabinet és a kormány biztonsági tanácsának ülése után hétfőn, ismertetve Pozsony álláspontját a Párizsban kedden megrendezendő, Ukrajna megsegítésének témájában összehívott támogatói konferencia előtt.

– jelentette ki Robert Fico, akinek szavait a TASR szlovák hírügynökség idézte. Hozzáfűzte: Szlovákia nem fog kétoldalú alapon olyan ajánlatot tenni Ukrajnának, amely azt célozná, hogy egy ilyen együttműködés keretében szlovák katonákat küldjön Ukrajna területére. Megjegyezte: kormánya ugyanakkor tiszteletben tartja más NATO- vagy EU-tagországok esetleges ilyen irányú lépéseit. Robert Fico a Párizsba keddre összehívott találkozót "haditanácsnak" nevezte, és rámutatott: annak téziseiből kitűnik, hogy több NATO- és EU-tagország annak lehetőségét fontolgatja, hogy kétoldalú megállapodások keretében katonákat küldjön Ukrajnába. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: az ilyen jellegű kétoldalú megállapodások óriási biztonsági kockázatot jelentenek, és a külföldi katonák ukrajnai jelenléte Szlovákia számára is biztonsági kockázatot jelent.

A szlovák miniszterelnök megismételte azon, korábban tett kijelentését is, miszerint az Ukrajnában zajló konfliktusnak nincs katonai megoldása. Elmondta: országa továbbra is a polgári, illetve az "emberéletben kárt nem okozó" segítségnyújtásra fog összpontosítani. Ez utóbbival kapcsolatban kifejtette: Szlovákia továbbra is segít Ukrajnának az aknamentesítésben, de nem fog fegyvereket vagy lőszert szállítani a szomszédos országba. Robert Fico a párizsi találkozóval összefüggésben azon véleményének is hangot adott, miszerint annak tézisei azt bizonyítják, hogy Ukrajnában "távolról sem úgy zajlanak a dolgok, ahogy azt várták". Leszögezte, hogy a Nyugat Ukrajnával kapcsolatos stratégiája csődöt mondott. Hozzátette: "bár a hideg futkos a hátán a találkozó téziseivel kapcsolatban", mégis elmegy a találkozóra, hogy ott konstruktív légkörben tárgyaljon.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.