Pesti Srácok

Még drágább a béke – A német parlament támogatja nagy hatótávolságú fegyverek küldését Ukrajnának

null

A német szövetségi parlament (Bundestag) támogatta csütörtökön azt a kormányindítványt, hogy Németország további katonai támogatást nyújtson Ukrajnának, beleértve nagy hatótávolságú fegyverrendszerek és lőszerek küldését, nem szerepel viszont az előterjesztésben az 500 kilométeres hatótávolságú Taurus-rakéták szállítása.

A határozattervezet mellett 382 képviselő szavazott, 284 nem támogatta, ketten pedig tartózkodtak. Az elfogadott dokumentum leszögezi, hogy a kormánykoalíció parlamenti frakciói támogatják Ukrajna további nagy hatótávolságú fegyverrendszerekkel és lőszerekkel való ellátását. Boris Pistorius védelmi miniszter az előterjesztés parlamenti vitájában kijelentette:

Ezt bizonyítja szerinte a nemrég megkötött kétoldalú biztonsági együttműködési megállapodás is. Pistorius ugyanakkor nem válaszolt Jürgen Hardtnak, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) képviselőjének arra a kérdésére, hogy Taurus típusú rakétákat kész-e Németország szállítani Ukrajnának. Az elfogadott javaslat e kérdésben homályos: a képviselők egy része szerint a nagyhatótávolságú fegyverekbe a Taurus rakéták is beleértendők, mások ezzel ellentétes álláspontra helyezkedtek.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Oleh Petraszjuk

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.