Pesti Srácok

Senki nem osztja Macron világháborús lelkesedését, nem küldenek csapatokat az ukránok megsegítésére

null

Emmanuel Macron hétfőn, az európai vezetők Kijev támogatásáról tartottak csúcstalálkozón azt találta mondani, hogy nem szabad kizárni a nyugati csapatok Ukrajnába való küldését. Nem maradt reakció nélkül a kijelentés, a volt orosz elnök szerint Macron fejébe szökött a vizelet, aztán rátört a szóvisszatartási képtelenség. Szijjártó Péter leszögezte, hogy sem fegyvereket, sem csapatokat nem küldünk, de ugyan ezen az állásponton volt Olaf Scholz német kancellár és az olaszok, spanyolok, bolgárok is, valamint a NATO sem tervez semmilyen csapatot küldeni Ukrajnába. Az eszkaláció gondolatával tehát egyedül maradt Macron, közben pedig a külügyminisztere mentegeti.

– szögezte le Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter rögvest Macron kijelentése után. A magyar kormány részéről a honvédelmi miniszter is megszólalt, Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt mondta, hogy

PestiSracok facebook image

Dömötör Csaba a Miniszterelnökség államtitkára pedig úgy kommentálta Macron kijelentését, hogy

Majd az államtitkár felidézte Orbán Viktor szavait, amiben a miniszterelnök azt jósolta, hogy eljön majd az a pillanat, amikor tankok és vadászgépek után már európai katonákat is küldenének a hadszíntérre. Dömötör szerint most eljött ez a pillanat.

Medvegyev nem kímélte Macront

A volt orosz elnök, Dimitrij Medvegyev hangot adott nemtetszésének a francia elnök kijelentésével kapcsolatban és azt mondta, hogy

Hozzátette:

Scholz, a NATO, a spanyolok, a bolgárok és az olaszok is elhatárolódtak a gondolattól

A hírre gyorsan reagáltak az államok és a NATO is. Olaf Scholz német kancellár azt mondta, hogy

A spanyol kormány szóvivője is felhúzta szemöldökét a kijelentés kapcsán és hangsúlyozta kormánya nevében, hogy

Giorgia Meloni, olasz kormányfő sem szeretne csapatokat küldeni, ő úgy fogalmazott, hogy

Nyikolaj Denkov bolgár miniszterelnök is elhatárolódott az ötlettől is. Azt mondta ugyanis, hogy

Az államfő pedig korábban kifejtette, hogy

Nagyon fontos azonban, hogy a NATO mit mond Macron ötletéről, de egyelőre nincs ok az aggodalomra, hiszen leszögezték, hogy

– mondta Jens Stoltenberg, az észak-atlanti szövetség főtitkára.

Menti a menthetőt a francia külügyminiszter

– mondta kedden a francia külügyminiszter, pontosítva ezzel Emmanuel Macron államfő heves vitát kiváltó kijelentését arról, hogy lehetséges-e csapatokat küldeni egy hadban álló országba.

– erősítette meg Stéphane Séjourné külügyminiszter a francia elnök előző esti javaslatát, példaként említve olyan műveleteket, mint az aknamentesítés, a kibertér védelme vagy “fegyverek előállítására ukrán területen”.

– hangsúlyozta a francia diplomácia vezetője.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.