Pesti Srácok

Egyre több amerikai szeretne béketárgyalást

null

Egyre több amerikai szeretne béketárgyalást az ukrajnai háborúval kapcsolatban – derült ki a Quincy Institute/Harris Poll közvélemény-kutató felméréséből.

A februárban készített felmérés most ismertetett eredménye szerint az amerikaiak több mint kétharmada (69 százalék) támogatná, ha az Egyesült Államok arra ösztönözné Ukrajnát, hogy kezdjen diplomáciai tárgyalásokat Oroszországgal és az amerikai féllel. A megkérdezettek kétharmada (66 százalék) azzal is egyetértene, ha a háború lezárása érdekében mindhárom félnek – Ukrajnának, Oroszországnak és az Egyesült Államoknak – is kompromisszumot kellene kötnie. Az amerikaiak mintegy harmada (34 százalék) szerint az Egyesült Államoknak, miközben a diplomáciai megoldás felé tereli a feleket, folytatnia kell Ukrajna támogatását. A megkérdezettek 14 százaléka véli úgy, hogy a diplomáciai megoldás érdekében teljesen le kellene állítani az amerikai segítséget, miközben 13 százalék a tárgyalásokban való részvétel nélkül vonná meg a támogatást Kijevtől. A felmérés szerint az amerikaiak mintegy tizede (11 százalék) a segélyek növelését szeretné Ukrajna teljes győzelme érdekében, miközben 5 százalék akár amerikai csapatokat is küldene az Oroszország ellen védekező kelet-európai országba.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Michael Reynolds

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.