Pesti Srácok

Norvégia több mint 150 millió dollárral támogatja a lőszervásárlást Ukrajnának

Norvégia több mint 150 millió dollárral támogatja a lőszervásárlást Ukrajnának

Norvégia 1,6 milliárd norvég koronával, azaz 153 millió dollárral támogatja azt a cseh kezdeményezést, amely arra irányul, hogy Ukrajna nagy kaliberű tüzérségi lőszerekhez jusson – jelentette be Jonas Gahr Støre norvég miniszterelnök csütörtökön.

– hangsúlyozta Støre. A TV2 norvég televízió internetes kiadása szerint a miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy Csehország már több ország támogatását megszerezte kezdeményezéséhez, a norvég hozzájárulással pedig biztosítottá válik ennek teljes finanszírozása. A norvég kormányfő szerint égetően sürgős, hogy Ukrajna lőszerekhez jusson, mert jelenleg ezek hiánya korlátozza leginkább Kijev képességét arra, hogy védekezzen "a nagyon brutális támadásokkal szemben". A norvég televízió szerint a kezdeményezés eredményeként akár egymillió 155 milliméteres tüzérségi lövedéket és egyéb tüzérségi lőszereket biztosíthatnak Ukrajnának szövetségesei.

Espen Barth Eide norvég külügyminiszter kijelentette, hogy "Oroszország Ukrajna elleni, a nemzetközi joggal ellentétes agressziós háborúja továbbra is Norvégia legnagyobb biztonságpolitikai kihívása, ezért döntő fontosságú, hogy Norvégia továbbra is támogassa Ukrajna védekező harcát".

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/NTB/Javad Parsa

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.