Pesti Srácok

Varsó és Berlin nemzetközi koalíciót kezdeményez harckocsik szállítására

null

Lengyelország és Németország a jövő héten egy harckocsik ukrajnai szállítását biztosító nemzetközi koalíció létrehozását kezdeményezi – jelentette be Władysław Kosiniak-Kamysz lengyel nemzetvédelmi miniszter, kormányfőhelyettes hétfőn, a Varsó melletti Helenówban. Kosiniak-Kamysz a német hivatali kollégájával, Boris Pistoriusszal folytatott megbeszélést követő közös sajtóértekezleten tette a bejelentést.

– fogalmazott a lengyel politikus. Közölte: a projekthez más partnerek is csatlakoztak, köztük Nagy-Britannia, Svédország és Olaszország. A lengyel tárcavezető megerősítette: a Stratégiai iránytű elnevezésű, 2022-ben elfogadott európai uniós biztonság- és védelempolitikai cselekvési terv keretében júliustól készenléti állapotba helyezik a lengyel és a német gyorsreagálású harccsoportot, amelyek külön-külön 2500 főt számlálnak. Bejelentette továbbá, hogy május elején a lengyelországi Wrocławban megrendezik a lengyel–francia–német együttműködési csoport, az úgynevezett weimari háromszög védelmi minisztereinek találkozóját. Újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: Lengyelország nem tervezi, hogy csapatokat küldjön Ukrajnába.

Boris Pistorius közölte, hogy Németország és Lengyelország a lőszergyártás és az ukrán fegyveres erők kiképzése terén is megerősítik együttműködésüket. Pistorius a német kormánykoalíción belüli, az ukrajnai helyzet megoldását érintő nézeteltérésekre utalva aláhúzta: az ukrajnai háború befagyasztása "végső soron csak Putyinnak segítene".

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta a német miniszter.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Hannibal Hanschke

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.