Pesti Srácok

Volodimir Zelenszkij: az áram- és vízellátó hálózatot támadják az orosz erők (Videó)

null

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az éjszakai légitámadásokat követően pénteken kiadott közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy az orosz erők polgári célpontok, köztük az áram- és vízellátó hálózat ellen intéznek támadásokat. Az éjszakai csapásoknak több halálos áldozatuk is van.

A Telegram internetes közösségi oldalon közzétett bejegyzésében az államfő úgy fogalmazott, hogy a világ számára is egyértelmű, melyek a kiszemelt célpontok.

– írta Zelenszkij.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Az ukrán légierő beszámolója szerint az éjszaka kilőtt 151 orosz rakétából és drónból 92-t sikerült semlegesíteni. Ihor Klimenko belügyminiszter a Telegramon számolt be arról, hogy a támadásokban legalább két ember meghalt, tizennégyen megsebesültek, hárman pedig eltűntek. Az ország energiaügyekért felelős legnagyobb hivatalának vezetője pedig kijelentette, hogy ez volt az ukrán energetikai infrastruktúra elleni legnagyobb csapás a háború kezdete óta. Reggelre a keleti Harkiv és Zaporizzsja, valamint a közép-ukrajnai Krivij Rih és Vinnicja térségéből is rakétatámadásokról érkeztek jelentések. A csapások mindenütt leginkább az energia- és vízellátásban okoztak károkat.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Orosz védelmi minisztérium sajtószolgálata

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.