Pesti Srácok

A NATO-szövetségesek további légvédelmi rendszereket küldenek Ukrajnának

null

A NATO védelmi miniszterei megállapodtak abban, hogy további katonai támogatást nyújtanak Ukrajnának, főképpen a légvédelem területén – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár pénteken, Brüsszelben.

A főtitkár a NATO–Ukrajna Tanács virtuális egyeztetését követő sajtótájékoztatóján elmondta: a NATO arra a következtetésre jutott, hogy vannak olyan légvédelmi rendszerek, amelyeket Ukrajna rendelkezésére lehet bocsátani.

– jelentette ki. Stoltenberg nem részletezte, hogy Ukrajna hány új légvédelmi rendszert kap majd, de felhívta a figyelmet, hogy a következő napokban újabb bejelentésekre számít ezzel összefüggésben a szövetségesektől.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta. A főtitkár üdvözölte az amerikai kongresszusban elért előrelépést az Ukrajnának szánt kulcsfontosságú segélycsomag szombati megszavazása felé.

– tette hozzá. Mint mondta, a szövetségeseknek "mélyen bele kell nyúlniuk" készleteikbe, és fel kell gyorsítaniuk a rakéták és a lőszerek szállítását.

– hangoztatta. A NATO-főtitkár szerint, az is "létfontosságú", hogy a közel-keleti konfliktus ne eszkalálódjon.

– mondta.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Reuters/Johanna Geron

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.