Pesti Srácok

Kuleba tart attól, hogy "Oroszország letörli Ukrajnát a térképről" – Patriot rakétarendszereket akar az ukrán külügyminiszter

Kuleba tart attól, hogy "Oroszország letörli Ukrajnát a térképről" – Patriot rakétarendszereket akar az ukrán külügyminiszter

Ukrajnának Patriot légvédelmi rendszerekre van szüksége Oroszország szisztematikus támadásainak elhárítására – jelentette ki Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter csütörtökön, Brüsszelben, a tagországok külügyminisztereinek kétnapos tanácskozása keretében tartott NATO–Ukrajna Tanács ülését megelőzően.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral közös köszöntőjében Kuleba hangsúlyozta: légvédelmi rendszerekre azért van szükség, hogy Kijev hatékonyan tudjon ellenállni Oroszország azon törekvésének, hogy Ukrajnát letörölje a térképről.

– fogalmazott.

PestiSracok facebook image

– emelte ki.

– tette hozzá az ukrán külügyminiszter. Stoltenberg beszédében hangsúlyozta: Ukrajna támogatása nem jótékonyság, Ukrajna támogatása befektetés a közös biztonságba.

– jelentette ki. Elmondta: Ukrajna katonai támogatásának 99 százaléka a NATO-szövetségesektől származik, de – mint kiemelte – még határozottabb fellépésre van szükség.

– tette hozzá a NATO-főtitkár.

Forrás: MTI; Fotó: X

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?