Pesti Srácok

Lukasenka szerint a Nyugat megpróbálja belerángatni Fehéroroszországot a háborúba

Lukasenka szerint a Nyugat megpróbálja belerángatni Fehéroroszországot a háborúba

A Nyugat megpróbálja belerángatni Fehéroroszországot az ukrajnai háborúba - jelentette ki Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök szerdán, hozzátéve, hogy országa békeszerető, ezt azonban nem szabad összetéveszteni a pacifizmussal.

Lukasenka erről az összfehérorosz népgyűlés ülésén beszélt, amelynek résztvevői megválasztották őt a népgyűlés elnökévé. Ihar Karpienka, a központi választási bizottság elnöke elmondta, hogy Lukasenka volt az egyetlen jelölt erre a posztra. "Egy dolog világos: tényleg be akarnak vonni minket a háborúba. Én mint főparancsnok, valamint katonai és hírszerző szolgálataink látjuk ezt. Provokálnak minket, lövészárkokat ásnak, korszerűsítik a katonai infrastruktúrát, a fegyvereket, mi viszont itt, a határ túloldalán békés életet építünk, nem falakat húzunk, és nem árkokat ásunk".

- hangoztatta Lukasenka a találkozón elmondott beszédében. Hangsúlyozta egyúttal, hogy a fenyegetés növekedésével párhuzamosan Fehéroroszország "szimmetrikus intézkedéseket" hoz, és növeli harci képességeit. "Erősnek kell lennünk ahhoz, hogy senki se merjen térdre kényszeríteni minket, miként gyakran előfordult történelmünkben" - hangoztatta, leszögezve, hogy Fehéroroszország nem tart igényt más országok területére. Kijelentette azt is, hogy országa kész jelentős mértékben hozzájárulni a világ élelmiszer-biztonságához. Az államfő nehezményezte:

PestiSracok facebook image

"Nyugat-Európában tartósan több mint 60 500 amerikai és több mint 30 000 NATO-katona állomásozik. Vajon milyen politikai döntéseket hoznak majd az európai vezetők amerikai csapatok gépkarabélyainak célkeresztjében?" - vetette fel. Hozzáfűzte: ezzel egy időben maga az Egyesült Államok is rohamtempóban modernizálja taktikai nukleáris fegyvereit, amelyeket "belgiumi, németországi, olaszországi, törökországi, hollandiai légibázisokon állomásoztat". Megjegyezte, hogy "a katonai terminológiában ezt csapásmérő-támadó képességnek nevezik". Az elnök kitért arra, hogy az országa területén lévő orosz taktikai nukleáris fegyverek alkalmazásának mechanizmusa nem szerepel a fehérorosz katonai doktrínában, e fegyverzetek felhasználásának rendjét Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott konzultációk keretében határozzák meg majd. Kijelentette:

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/AFP pool/Olga Malceva

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.