Pesti Srácok

Orosz hadijelentés: négy frontszakaszon történt előretörés

Orosz hadijelentés: négy frontszakaszon történt előretörés

Kedvezőbb állásokat foglalt el az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán Kupjanszk, Avgyijivka és Donyeck környékén, valamint a donyecki régió déli részén – közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium.

Az orosz hadijelentés szerint 15 ukrán ellentámadás hiúsult meg, közülük nyolc Avgyijivkánál, az ukrán hadsereg pedig a harci érintkezési vonal mentén az elmúlt nap folyamán csaknem ezer katonát veszített. Közülük a legtöbben, mintegy 480-an a Donyeck körzetében vívott összecsapásokban estek el vagy sebesültek meg súlyosan. A minisztérium a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel egyebek mellett több lőszerraktárt – ezek egyike az Orosz Önkéntes Hadtest elnevezésű alakulaté volt –, két harckocsit, három páncélozott harcjárművet, egy amerikai M777-es vontatott tarackot, hat amerikai MGM–140-es ATACAMS operatív-harcászati rakétát, egy francia HAMMER irányított légibombát, továbbá 191 drónt.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek szerdán ukrán tüzérségi és dróntámadást. Az orosz légvédelem Brjanszk megye légterében lelőtt három ukrán meteorológiai szondát. Alekszandr Bogomaz, a régió kormányzója a történteket terrortámadásnak nevezte.

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) szerdán közölte, hogy őrizetbe vett egy orosz–moldovai kettős állampolgárságú, 30 éves férfit, aki a robbanószert szállította Oroszországba az Ukrán Biztonsági Szolgálatnak (SZBU) az orosz oldalra átállt volt tisztje, Vaszilij Maljuk elleni múlt pénteki moszkvai pokolgépes merénylethez. A manikűrkészletnek és hajápoló szernek álcázott robbanóanyagot egy Varsóban élő nő Litvániába küldte, ahonnan a futár április 6-án gépkocsival vitte tovább az orosz fővárosba. Itt átadta az SZBU egy 31 éves, orosz állampolgárságú ügynökének, aki a küldeményből pokolgépet szerkesztett, amelyet felerősített Maljuk Toyota Land Cruiser Prado típusú terepjárójára és távirányítással felrobbantotta, amikor a célszemély épp beült a járműbe. Sajtójelentések szerint az átállt SZBU-tiszt a kezén és a lábán megsérült, de a robbantás után készült felvételek tanúsága szerint nem súlyosan. Az FSZB a varsói nőt – akiről fotókat adott közre –, a futárt, és a merénylet végrehajtóját nem nevezte meg.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Orosz védelmi minisztérium sajtószolgálata

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.