Pesti Srácok

Svájc álláspontja szerint nincs békefolyamat Oroszország nélkül

null

Nincs békefolyamat Oroszország nélkül – jelentette ki kedden Ignazio Cassis svájci külügyminiszter az országa által az ukrajnai háború lezárása érdekében szervezett békekonferenciára utalva. Hozzátette, hogy Svájc csak a békefolyamat megindításaként tekint a júniusban tervezett konferenciára, amelyre Oroszország nem kapott meghívást.

– mondta a svájci tárcavezető osztrák hivatali partnere, Alexander Schallenberg oldalán adott közös sajtótájékoztatóján, Bernben. Oroszország korábban élesen bírálta a rendezvényt: Szergej Lavrov külügyminiszter azt vetette Svájc szemére, hogy nem semleges, hanem "nyíltan ellenséges ország" módjára viselkedik. Cassis nem kívánta kommentálni az orosz diplomácia vezetőjének kijelentését; mindössze annyit mondott, hogy Oroszországot is "a fedélzetre kell venni".

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Schallenberg hangsúlyozta, hogy Ausztria támogatja a békekonferenciát, egyben azonban rávilágított annak egyik problémájára is: a rendezvény egyfajta "visszhangkamrához" lesz hasonló, ahol mindenki ugyanazt mondja, nem lesz ellenvélemény, és "csak megtérítettekkel beszél az ember".

– fogalmazott Schallenberg. A svájci miniszter minderre annyit válaszolt, hogy nyílt kommunikációs csatornák vannak, és meglátják majd, hogy az érintettek miként fogják támogatni a konferenciát. Kiemelte, hogy a meghívókat még nem küldték el. Cassis felhívta a figyelmet arra is, hogy Svájc a semlegességet katonai viszonylatban értelmezi, vagyis nem telepít csapatokat, sem fegyvereket Ukrajnába. A két külügyminiszter egybehangzóan hangsúlyozta, hogy a katonai semlegesség nem jelenti "az értékrendbeli, illetve gondolkodásmódbeli semlegességet".

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Andy Rain

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.