Pesti Srácok

Medvegyev: mandátumának lejárta után Zelenszkij legitim célponttá válik Oroszország számára

null

Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese hétfőn a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, mandátumának lejárta után Zelenszkij legitim célponttá válik Oroszország számára.

Úgy vélekedett, hogy el kell fogni és bíróság elé kell állítani "az orosz állampolgárok és ukránok ellen elkövetett bűncselekményei miatt", vagy ha ez nem lehetséges, úgy kell vele szemben eljárni, mint egy terroristával, ahogy ez Sztepan Bandera, az ukrán nacionalisták példaképe esetében történt, akit a KGB 1959-ben Münchenben meggyilkolt. Nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a társadalom egyes rétegeiben zavargások törjenek ki, "amelyeket keményen el fognak nyomni", vagy – mint mondta – merényletet hajtsanak végre a "gonosz kokainista bohóc" ellen, ahogy Adolf Hitler náci vezér ellen tette Claus von Stauffenberg ezredes 1944 júliusában.

– fogalmazott Medvegyev.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő hétfőn újságíróknak nyilatkozva kitért annak a kérdésnek a megválaszolása elől, hogy a Kreml továbbra is Zelenszkijt tekinti-e Ukrajna legitim vezetőjének. Kijelentette, hogy az ukrán elnök hivatali idejének lejárta nem befolyásolja az orosz "különleges hadművelet" céljait és a harci cselekmények menetét. Egy másik, arra vonatkozó felvetésre, hogy Moszkva legitimnek tartja-e a jelenlegi ukrán elnök hatalmon maradását mandátumának lejárta után, a szóvivő emlékeztetett Vlagyimir Putyin orosz államfő pénteki harbini kijelentésére, amely szerint erre elsősorban Ukrajna alkotmánybíróságának, az ország politikai és jogi rendszerének kell választ adnia. Megjegyezte, hogy ha eljutnának a dokumentumok aláírásához, akkor Oroszországnak "egy ilyen sorsdöntő területen egy legitim kormánnyal kellene (őket) aláírnia".

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Ukrán elnöki sajtóiroda

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.