Pesti Srácok

A donyecki Sztaromajorszke elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium

null

Elfoglalta az orosz hadsereg a donyecki régióban lévő Sztaromajorszke települést az elmúlt nap folyamán, miközben hatból négy frontszakaszon előrenyomult, és 12 ukrán ellenrohamot vert vissza - közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.

Az ellentámadások közül hetet Harkiv megyében kísérelt meg az ukrán fél, ahonnan ezúttal nem számolt be előrenyomulásról az orosz hadijelentés. A moszkvai katonai tárca szerint az ukrán hadseregnek csaknem 1800 katonája esett el vagy sebesült meg súlyosan a harci érintkezési vonal mentén.

A védelmi minisztérium a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említett meg egyebek mellett egy taktikai repülődandár-parancsnokságot, egy tábori tüzérségi raktárt, külföldi "zsoldosok" egy ideiglenes állomáshelyét, egy MiG-29-es repülőgépet, négy páncélozott harcjárművet, köztük két amerikai Bradley gyalogsági harcjárművet, egy amerikai M109-es Paladin és egy német Panzerhaubitze 2000-es önjáró, valamint öt amerikai M777-es és egy brit FH-70-es vontatott tarackot, egy Neptun hajóelhárító rakétát, két HARM radarelhárító rakétát, HIMARS és Uragan sorozatvetők tíz rakétáját, négy francia HAMMER és amerikai JDAM irányított légibombát, továbbá 51 drónt.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek hétfőn ukrán tüzérségi és dróntámadást. A Belgorod megyei Sebekino városában aknarobbanás sebesítette meg az önvédelmi erők katonáját és a Rosszija 24 hírcsatorna egyik alkalmazottját. Ugyanitt ukrán tüzérségi tűzben korábban három civil megsérült és áramellátás nélkül maradt a város egy része, valamint a szomszédos Nyezsegol és Rzsevka község.

PestiSracok facebook image

Belgorod megye területét Vjacseszlav Gladkov kormányzó szerint az elmúlt nap folyamán 75 tüzérségi lövés és 37 dróntámadás érte.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.