Pesti Srácok

Már nyáron megjelenhetnek az F-16-osok Ukrajna felett

null

Itt van az újabb csodafegyver, most már tényleg megbukik Putyin és az ukrán gépek hamarosan Vlagyivosztokot bombázzák. Vagy nem. Az eddigi csodafegyverek rendre felsültek az F-16-osok kapcsán pedig még két dolog hiányzik: a rendesen kiképzett pilóta, meg a reptér, ahonnan fel tudnak szállni. Kivéve persze akkor, ha esetleg Lengyelországból indulnak francia pilótákkal, hiszen ukránul gyorsabban megtanul az ember, mint vadászgépet vezetni...

Arnoud Stallmann tábornok, a holland légierő parancsnoka azt mondta, hogy arra számít, hogy ezen a nyáron "végre F-16-os vadászgépek szállnak fel Ukrajna felett". A Guardian szerint Stallmann még azt is kijelentette, hogy az ukrán pilóták kiképzése lezárult. A hollandok mellett a dánok, a norvégok és a belgák is idén bocsájtják Ukrajna rendelkezésére a gépeket, van azonban egy kisebb bökkenő. Nevezetesen a tények.

Kiképzés

Egy F-16-os pilóta kiképzése alapesetben a pilótatréninget követően további kilenc hónap. Ez ugye rendben van, ezen már túl is estek az ukrán repülő fiúk, lement a kilenc hónap, hosszú vajúdás után repülhetnek. Elvileg. Azonban az F-16-al való repülésre olyanokat képeznek tovább, akik ahhoz hasonló modelleken végezték el az alapképzést.

PestiSracok facebook image

A MiG-29, amire jobb esetben az ukrán pilóták jobb esetben megkapták az alapozót nem ilyenek. A MiG-22-esek, amire valószínűleg megkapták végképp nem ilyenek. Persze, felszállni, repülni, landolni fegyvereket kezelni ugyanúgy tanulnak meg. De vannak olyan apróságnak tűnő dolgok, mint például az, hogy az amerikai modellek lábban és mérföldben számolnak, míg a szovjet/orosz variánsok méterben és kilométerben. Ha azt gondolnánk, hogy ez nem jelent sokat, akkor próbáljuk elképzelni, hogy éles harci helyzetben, mikor a másodperc tört része alatt kell egy pilótának reagálnia több G nyomás alatt, mekkorát nő a halálos hibák lehetősége.

A kiemelt példa csak egy a rengeteg olyan "semmiség" közül, ami katasztrófát okozhat. A kilenc hónap azonban elviekben elég, gyakorlatban pedig kevés, különös tekintettel arra, hogy rengeteg olyan dolog van, amire nem is lehet kiképezni a pilótákat, például, hogy...

...honnan szállnak fel? Hová szállnak le?

Az F-16 egy rendkívül jó konstrukciójú harcigép. Ezt senki sem vitatja, azonban mint a nyugati haditechnikák általában, meglehetősen "kényes" darab. Mikor Magyarország NATO-tag lett a katonai repterek NATO-kompatibilissé tétele éveket vett igénybe. Ezért nem szállt fel egyetlen egy F-16-os sem hazánk területéről, a légterünket használhatták, de a fogadásukra a hazai repterek nem voltak alkalmasak.

Ukrajnában összesen egyetlen olyan reptér volt, ami NATO-kompatibilis. Volt. A Lemberg (jó, legyen Lviv) melletti katonai repülőtér. Azt azonban idén januárban találat érte és használhatatlanná vált. Ezután kezdték meg az ivano-frankovszki civil repülőtér átalakítását. Azaz egészen pontosan hat hónappal és 11 nappal ezelőtt. Nincsenek szép kilátásai, hogy időben befejeznék, ahogy azt sem garantálja semmi, hogy addig nem kap az is egy Iszkandert (miután persze Kijev bejelenti, hogy az oroszok civil repülőtereket támadnak). Az ukrán hadügy persze kijelentette, hogy védetté teszik hangárokat és az üzemanyag raktárakat, és a föld alá telepítik őket, az azonban igazi haditechnikai bravúr lenne, ha ezek mellett a kifutópályát is a föld alá helyeznék.

Van megoldás?

Ami azt illeti lenne, de senki nem lesz tőle túl boldog. Hiszen ha belegondolunk, megtanítani egy francia, sőt egy lengyel pilótát anyanyelvi szinten ukránul (vagy oroszul) egy intenzív tanfolyammal kevesebb, mint kilenc hónap alatt megoldható, ezután már csak be kell szállnia a nyugati gépbe, ukrán egyenruhában és ő máris ukrán pilóta lesz. Ez még akár nem is adnak okot arra, hogy Putyin nagyon dühös legyen, hiszen ha a pilótához hozzávágnak egy ukrán állampolgárságot és a háború idejére lemond a sajátjáról, akkor nincs itt semmi látnivaló, ukrán pilóták ezek, ukrán gépekben.

Akiknek viszont fel kell szállniuk valahonnan és le is kell tenniük a gépet néha tankolni. Ja, hogy erre ott vannak a román és lengyel repterek? Nos, ez esetben csak az mentheti meg az adott országot attól, hogy hadviselő félnek nyilvánítsák, ha a románok időben ellopják a kerozint...

Forrás: The Guardian; Fotó: MTI/EPA/Ritzau/Bo Amstrup

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.