csodafegyver
Hogy is volt az az út a börtönbe program?
Az ellenzék kapkodva hozta elő csodafegyvernek szánt vízipisztolyát, de olyan mértékű piszlicsáré aljassággal fűszerezve, hogy talán az általuk emlegetett börtön józanít majd ki egyeseket.Ukrajna már el is vesztette az első F-16-osát
Újabb csodafegyverről derült ki, hogy nem fogja megfordítani a háború menetét. Alighogy Ukrajna megkapta az első F-16-osait, az első már meg is semmisült, pedig bevetésre még nem is került sor.Már nyáron megjelenhetnek az F-16-osok Ukrajna felett
Itt van az újabb csodafegyver, most már tényleg megbukik Putyin és az ukrán gépek hamarosan Vlagyivosztokot bombázzák. Vagy nem. Az eddigi csodafegyverek rendre felsültek az F-16-osok kapcsán pedig még két dolog hiányzik: a rendesen kiképzett pilóta, meg a reptér, ahonnan fel tudnak szállni. Kivéve persze akkor, ha esetleg Lengyelországból indulnak francia pilótákkal, hiszen ukránul gyorsabban megtanul az ember, mint vadászgépet vezetni...Az ukránoknak adott új "csodafegyverről" korábban szatirikus filmet készítettek az amerikaiak
Az önfeledten hurráoptimista független-objektív-sajtó sorban hozza le az olyan cikkeket, amelyek szerint az ukrán hadsereg számára a közeljövőben átadni kívánt harcjárművek olyan technológiai fölényt képviselnek, hogy azokkal nemcsak a Krím-félszigetről verik ki hamarosan az orosz csapatokat, hanem minimum az Urálig kergetik őket. Csak azért nem nevezik őket csodafegyvereknek (sztárfegyver), mert ez a szó kellemetlen reminiszcenciákat ébresztene az olvasókban. Az igazság – szokás szerint – megint odaát van.Megtalálta a szuperfegyvert Orbán ellen a baloldal: lecigányozzák!
Feltűnően nem találják meg a megfelelő embert a baloldali pártok, aki lekapcsolná a villanyt és diszkréten behúzná maga mögött az ajtót. Ezért aztán ugyanazok a rettentően unalmas körök jönnek újra és újra, az összefogott ellenzék ilyen-olyan fiókjai semmi új meglátást, véleményt, javaslatot nem képesek megfogalmazni a közéletről. Most azonban végre itt az új lendület: lecigányozták a miniszterelnököt!Ajánljuk még