Pesti Srácok

Orosz érdekeket szolgáló puccs készült Ukrajnában, katonai személyzetet is felbéreltek a hatalomátvételhez

null

Az ukrán titkosszolgálat beszámolója szerint június 30-án puccsot terveztek az ország politikai és katonai vezetése ellen, az elkövetést megkísérlőket viszont még időben elfogták - írja az Index.

Ukrajnában megállítottak egy puccsot, ami az „orosz érdekeket szolgálta volna” számolt be az ukrán titkosszolgálat (SZBU) Telegram-posztja a lapján a CNN. A beszámoló szerint a puccsot megkísérlők június 30-án akartak zavargásokat kelteni Kijevben, majd azt elterelésnek használva át akarták venni az uralmat az ukrán parlament fölött, ezzel megszerezve a politikai és katonai hatalmat. Négy elkövetőt azonosítottak be, ebből jelenleg kettő van őrizetben, akik akár 10 évet is kaphatnak, ha elítélik őket a bíróságon. Az SZBU több fegyvert és hozzájuk tartozó lőszert, valamint bizonyítékokkal teli telefonokat, számítógépeket és egyéb feljegyzéseket találtak.

Az egyelőre nem tisztázott, hogy a puccsot megkísérlőknek van-e bármi köze az Ukrajnával háborúban álló Oroszországhoz. Az ukrán Főügyészség szerint az elkövetők vezetője egy 2000 férőhelyes csarnokot bérelt, valamint katonai személyzetet is felbérelt, hogy véghezvigye a hatalomátvételt. A közlemény szerint a szervező főleg kijevi és dnyiprói közösségekből keresett regrutákat.

A puccs pont azután jött, hogy az orosz haderők lassan, de biztosan tolják előre a frontvonalat a háborúban. Eközben Ukrajna emberei és fegyverei egyre fogynak, ráadásul a szövetségeseivel, főleg az USA-vel is kezd megromlani a viszony, elnöktől függetlenül. Miután szombaton hét áldozatot követelő rakétatámadás érte Vilnyianszk városát, Volodimir Zelenszkij több nagy hatótávolságú fegyvert kért:

Forrás: Index; Fotó: Az ukrán elnöki sajtószolgálat által közreadott képen Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Hszi Csin-ping kínai elnökkel beszél telefonon 2023. április 26-án, az Ukrajna elleni orosz háború alatt. MTI/EPA/Ukrán elnöki sajtószolgálat

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.