Pesti Srácok

A román határon fogták el a biztos halál elől menekülő kárpátaljai férfiakat

null

A nemzetközi jog szerint a háborúk elől az első biztonságos országba menekülhetnek azok, akik al akarják kerülni a kényszersorozást, a harcokat, a szenvedést. Míg Afganisztán esetében ez például Pakisztán lenne, úgy Ukrajna esetében Magyarország, Románia, Szlováki, vagy Lengyelország. A nemzetközi jog azonban nagyon képlékeny dolog, így történt, hogy újabb öt kárpátaljai férfit tartóztattak le, akik Romániába próbáltak menekülni a sorozás elől. A férfiak nagy valószínűséggel a frontra kerülnek.

Járőrözés közben figyeltek fel öt férfira a határőrök a kárpátaljai Fertősalmás közelében, akik az ukrán–román határszakasz közelében tartózkodtak, és bevallották, hogy törvénytelen módon szerették volna elhagyni Ukrajnát. A szögesdróttól 500 méterre sikerült útjukat állni. Okmányaik alapján megállapították, hogy valamennyien kárpátaljai lakosok. A férfiakat a határőrség parancsnokságára vitték, ahol eljárást indítottak ellenük. Az illegális határátlépési kísérlet miatt a bíróság később hoz döntést az ügyükben – írja a Kárpáti Igaz Szó.

A kárpátaljai lap azt már nem teszi hozzá, hogy a férfiak nagyvalószínűséggel azonnal frontszolgálatra kerülnek...

Forrás, fotó: Kárpáti Igaz Szó;

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.