Pesti Srácok

Putyin a NATO közvetlen részvételének tekintené a nagy hatótávolságú fegyverek bevetését

null

A nyugati nagy hatótávolságú precíziós fegyverek Oroszország elleni bevetése a NATO-országok közvetlen részvételét jelentené az ukrajnai harci cselekményekben - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön a Rosszija 1 televíziónak nyilatkozva.

Putyin azt mondta, hogy az ukrán fegyveres erők már régóta mérnek mélységi csapást orosz területre, ám ha ehhez nyugati nagy hatótávolságú fegyvereket vetnének be, az azt jelentené, hogy nyugati katonák közvetlenül támadnak orosz területet. Álláspontja szerint a Nyugat felcserélte a fogalmakat.

– nyilatkozott. Az orosz elnök szerint az ukrán hadsereg nem képes ilyen fegyverekkel önállóan csapást mérni, mert ez csak amerikai és uniós műholdak segítségével lehetséges.

PestiSracok facebook image

– mutatott rá Vlagyimir Putyin. Megfogalmazása szerint a Nyugat közvetlen részvétele az ukrajnai konfliktusban megváltoztatja annak lényegét, Oroszország pedig kénytelen lesz az így kialakult fenyegetések alapján döntéseket hozni.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Orosz elnöki sajtószolgálat/Szputnyik pool/Mihail Terescsenko

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.