Pesti Srácok

Nem számít, hol vannak Ukrajna határai, ha nem maradnak ukránok – vélekedett a "béketervről" Zelenszkij egyik parancsnoka

Nem számít, hol vannak Ukrajna határai, ha nem maradnak ukránok – vélekedett a "béketervről" Zelenszkij egyik parancsnoka

Ha a mi megmondtuk valutára váltható lenne az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos kérdésekben, szerkesztőségünk most zsebből meg tudná venni a teljes ellenzéket. Korábban többször is kifejtettük ugyanis, hogy az ukrán elnök "béketervének" nincs sok köze a békéhez, és tervnek sem igazán nevezhető. Most pedig egy magasrangú ukrán katonatiszt is élesen kritizálta Zelenszkij elképzeléseit.

Miután az ukrán elnök közzétette "béketervét" ami tulajdonképpen Oroszország feltétel nélküli megadását jelentené portálunk megírta, hogy mik azok a problémák, amelyek miatt ez az elképzelés enyhén szólva is túlzó. Persze, egyből megkaptuk, hogy orosz propagandisták vagyunk, mivel nem fogadtuk el, hogy Csaptól Vlagyivosztokig állnak majd Ukrajna határai.

Most azonban egy magasrangú ukrán katonatiszt, Dmitro Kuharcsuk is hasonlóan vélekedett, mint az elemzésünkben olvashatóak. A parancsnok szerint ugyanis érdemesebb lenne azzal foglalkozni, hogy lesz-e aki harcol az ország megmaradt részéért, mint azzal, hogy mit követelnek Moszkvától. Mint írta:

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Telegram-bejegyzésében, amelyben mellesleg arra is kitért, hogy a front jelenleg összeomlóban van, és Ukrajna számára a túlélés egyetlen esélyét a front azonnali befagyaztása jelentené. De biztosan ő is putyinista bérenc...

Fotó: MTI/AP/Efrem Lukackij

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.