
Ukrajna sikertelenül kísérelte meg pilóta nélküli motorcsónakokkal támadni a fekete-tengeri gázvezetékeket őrző Ivan Hursz hajót – közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium. A tárca szerint az incidens közép-európai idő szerint hajnali fél ötkor történt a Boszporusz-szorostól 140 kilométerre északkeletre.
Az ukrán fegyveres erők három, vezető nélküli motorcsónakkal sikertelenül próbálták megtámadni a Fekete-tengeri Flotta Ivan Hursz nevű hajóját, amely a Török Áramlat és a Kék Áramlat gázvezetékek működésének biztonságát szavatoló feladatokat lát el a Török Köztársaság kizárólagos gazdasági övezetében
– olvasható az orosz közleményben. A tájékoztatás szerint a hajó fedélzeti fegyvereivel az összes tengeri drónt megsemmisítette. A közlemény rámutatott, hogy az Északi Áramlat I. és II. gázvezetékek elleni tavaly szeptemberi terrortámadás után az orosz haditengerészet megerősítette az ilyen létesítmények védelmét.
Az Ivan Hursz egy közepes nagyságú felderítőhajó, amelyet kommunikációs és flottairányítási feladatok ellátására, rádiós felderítésre, valamint elektronikus hadviselésre terveztek. Vízkiszorítása körülbelül négyezer tonna, a hossza mintegy száz méter. Hatósugara meghaladja a nyolcezer tengeri mérföldet. A Fekete-tengeri Flottában 2018-ban állították hadrendbe.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Az orosz védelmi minisztérium sajtószolgálata
Facebook hozzászólás
kanigunda
2023-05-26 at 17:32
Rolo 2023-05-24 at 19:43
Hmmm…
Mennyibe került az a HighTech ladik?
Mennyibe került az az egy tucat 30mm-es(?) skuló?
Nappal támadni?
Megint jó üzletet csinált valaki.
angelblind652
2023-05-25 at 22:07
Most is ugyanaz a helyzet, mint néhány hónappal ezelőtt. A magyar balliberálisok ezerrel árulnak el minden magyar lépést z.- nek, szerintem még le is fordítják ukránra, hogy nehogy félreértsen valamit. Ezért olyan jólértesült minden kisebb-nagyobb magyar ügyben. Hergelik, mert a béna ellenzékünk nem képes magának kikaparni azt a bizonyos gesztenyét. De így volt ez a magyar történelemben oly sokszor. Ezért néznek le bennünket nálunknál kisebb országok, mert az ellenzékünk brutálisan MÉRGEZŐ!
Királytigris
2023-05-25 at 16:20
Tehát az ukrán terrorista állam már a Déli és Kék Áramlat gázvezetéket akarja felrobbantani, mint ahogy a terrorista USA tette az Északi Áramlattal…
Jó lesz odafigyleni, mert hamarosan nem lesz elegendő gázunk!
Hajdúvitéz
2023-05-25 at 13:09
Hát a hoholok csak rángassák a maci bajszát, csak rángassák, oszt maj mögnézhetik magukat, ha kapnak pár atomot a picsájukba!….
Gábor lovag
2023-05-25 at 09:04
Nagyon jó lenne ha a Világ a pátyolgatás, nyalogatás helyett végre a helyretenné már Ukrajnát és annak degenerált vezérét !!!
A Fütyi Zongorista már a Világ Urának, Megváltónak és halhatatlannak képzeli magát … pedig nem az, csak egy mindenre veszélyt jelentő drogos, korrupt elmebeteg.
Csak_úgy
2023-05-25 at 08:33
Magyarországnak át kell értékelnie ukrajnához való viszonyát, mert ez eddig is iszonyat volt, de most már aztán elég!
Ghandi
2023-05-25 at 07:25
A terrorcselekmény kudarcot vallott, most szoktak az ukránok követelőzni, vagy zsarolni. Erdogan elnök bizonyára megértést tanúsít majd az orosz agressziót elszenvedő, világesze, Európa egyetlen bástyáját jelentő Ukrajnával, és annak hős, nyílt szívű vezérével szemben.
TalEle
2023-05-24 at 22:38
A hoholok már nem csak a Barátság II-t akarják felrobbantani, hanem a “Déli/török Áramlatot” is! Ursula biztosan megadta már az engedélyt hozzá…
Lajos 2
2023-05-24 at 22:26
Öröm látni az eredményt a videón. Az oroszok, ha nem lesznek résen úgy járnak mint az Osztrák-Magyar Monarchia 1918-ban szétszedik a gonoszok, illetve elveszti területének 73 %-át mint mi. Lehet, hogy ezt már 110 éve, de lehet, hogy még előbb is tervezték a nyugati kiválasztottak. Kíváncsi leszek a Kínai, Korai önkéntesek mikor jelennek meg Orosz oldalon, ha sokáig tart még ez a nyugati töketlenkedés, biztosan megérkeznek. Minden esztelen nyugati akcióból ki kell maradnunk. USA és a nyugati szövetségeseik teljesen lejáratják magukat. Akik utálta ezeket a világ rablókat az eseményeket látva ezután még jobban fogja, és ezek száma csak szaporodni fog. Pénz és bankbetétek menekülnek majd az Oroszokhoz meg Kinába a szankciós politikának ez lesz az eredménye. Ezt meg majd sikernek propagálják nyugaton az alulképzett tökfej politikusok. Az átvert népek meg néznek majd mint a moziban. A sok dollár meg euró jó lesz vécé papírnak.
Ezt csak a nácik nem fogják fel.
2023-05-24 at 22:15
Még jó hogy az oroszok ennyire top- on vannak. Hajrá Oroszország.
Nem is értem hogy hogyan gondolják az us-kronácik hogy mi vagy bármely más ország a saját érdekeinkkel ellentétes döntést hozunk csak azért, hogy beáldozzuk önmagunkat a Mély-államért? Erre csak a szegény, megvezetett ukrán nép volt képes.
Nekünk az az érdekünk, hogy továbbra is megkapjuk az olcsó orosz kőolajat, és ennek semmi köze a háborús felek érdekeihez. Első a nemzeti érdekünk. Ezt csak egy náci nem fogja fel. Minden más normális ember megérti. Persze, a náci elvakult barom bosszút akar. Ettől még ő nem nyerné meg a háborút az oroszok ellen. Mit csipkednek itt- ott, inkább foglalkozzanak a saját ellentámadásukkal! De, az valahogy nem jön össze….
Cuki
2023-05-24 at 21:58
Kakukk 2023-05-24 at 20:18
tudom, hogy tudod, csak leírom
Amerika érdek = NATO érdek
EU = Fuck the EU
EU vezetők = Amerika helytartói akik pont leszarják a bennszükötteket, mint ahogy az elődeik is leszarták, amikor az adott gyarmatot vezették
ennyi…
Kakukk
2023-05-24 at 20:18
NATO tagállam kizárólagos gazdasági övezetében támad gázvezetéket őrző őrhajót, mely vezeték úniós tagállamokba is szállít.
Persze, hogy fel kell venni NATO-ba is, EU-ba is.
A Kék Áramlatban a hollandok is benne vannak.
Akar még Hollandia F16-ost adni?
Naná! Természetes.
Patriot
2023-05-24 at 20:05
Utoljára az olaszok süllyesztettek el csatahajót motorcsónakról, az SMS Szent Istvánt, 1918 Június 10.-én. Azóta ez náluk a haditengerészet napja, mert kb ez volt a legnagyobb hőstette az olasz haditengerészetnek.
Zirka
2023-05-24 at 20:01
Vajon a törökök beintettek az ukiknak, nem szállítanak nekik több fegyvert,drónt?
Egy hete volt Orbán tárgyalni Erdogánnal mikor a farokzongorista belengette a kőolaj vezeték felrobbantását ,el tudom képzelni elért valamit ebben az ügyben.
Namár
2023-05-24 at 19:43
Mocskok mit keresnek ott ukránok ,Európát védik mi?
Rolo
2023-05-24 at 19:43
https://t.me/oroszhirek/12768
Itt van hozzá a videó is?