A felháborodott Nyugat el akarja törölni Oroszországot, az orosz kultúrát és persze az orosz birodalom minden nyomát is. Mondjuk az oroszok ezt eddig is így érezték, nagyon nem fogja újdonságként érni és megviselni őket. Azt mondják, minden háború első halottja az igazság, habár pontosabb lenne úgy mondani, hogy a háborúban fel sem vetődik az igazság kérdése.
Valaki kitalálta, hogy a Ferencváros labdarúgócsapata rúgja ki az orosz edzőjét. Valami hülye egyetemen felhagynak Dosztojevszkij oktatásával. Valahol Angliában a háború első napjának estéjén egy koncert közönségének egyes tagjai elkezdtek lázadozni, hogy Csajkovszkijt kell hallgatniuk. (Nem mintha nem erre vettek volna jegyet.) Egy híres orosz karmester karrierjének vége, mert nem volt hajlandó elítélni az orosz támadást, nyilván még haza akart menni a szerencsétlen egyszer. Sőt, az orosz macskákat is kitiltották a nemzetközi macskaszépségversenyekről – állítólag. Értjük mi, hogy háborúban is lehet és kell is nevetni, de nem korai még?
Az első és második világégés propagandaháborúját idézi ez az egész: az ellenség azért támad, mert szimplán gonosz, más indoka nem is lehet nyilván. Rémisztő, de százmilliókat lehetne rávenni Európában arra, hogy támogassanak egy oroszok elleni háborút. Természetesen csak úgy, hogy nem nekik kell odamenni harcolni, mert akkor ez a szám hirtelen néhány tízezer elmebetegre olvadna. Teljesen tévesen hittük azt eddig, hogy egy propaganda uralta világban élünk. Most kapjuk nagy adagban csak igazán: a titkosszolgálatok, illetve milliónyi „önkéntes” és önkéntes bombáz bennünket bármivel, amiről azt hiszi, hogy rákattintunk majd. Teljesen jogos az a munkahipotézis, hogy nemcsak nem igaz az, amit a nemzetközi sajtó tényként és magyarázó narratívaként közöl az orosz–ukrán háborúról, hanem objektív igazság sincs. Magántulajdont, bankbetéteket koboznak el szankciók címén, Oroszországot, pontosabban az orosz sportolókat gyakorlatilag kiteszik a sportból, megszakítanak minden üzleti és kulturális kapcsolatot az oroszokkal. Mondjuk eddig sem volt olyan sok, mint azt az ország mérete, befolyása, kultúrájának értéke indokolt volna. Az USA persze Oroszországban is pénzelt „ellenzékieket”, de ezzel manapság a Föld minden országának együtt kell élnie. Ha a novicsokot elhittük – már aki –, a világ leghalálosabb mérgét, amivel mégse sikerült rendesen megmérgeznie az FSZB-nek egyetlen orosz ellenzékit sem, akkor mit nem lehet nekünk eladni?
De hadat senki sem üzen, az USA sem bombáz, Oroszország túl nagy falat. De a világot azért szétverjük, felmondjuk a szerződéseket, és persze továbbra sem figyelünk a másik szempontjaira. Nagyon úgy tűnik, hogy senki nem tárgyalni akar, hanem csak felháborodni, átélni azt az érzést, hogy végre (itthon) a Fideszen és Orbán Viktoron kívül mást is lehet kontrolltalanul gyűlölni. De azért a gáz jöjjön! Illetve ne jöjjön, mert olyanokat is lehet találni, akik simán bedöntenék Európa energiaellátását őszinte felháborodásukban. Köznyelvre lefordítva: az orosz gáz utáni Európában nincs korlátlan mennyiségű és fajtájú élelmiszer, és az igényes középosztálybeli átlagember elkényeztetett lánykája, fiacskája, fluidkája nem (két)évente, hanem nyolc évente cseréli az okostelefonját, bármennyire is fáj ez az Apple-nek. Ja és busszal, meg vonattal járunk mindenhová, mert tényleg nagyon drága a benzin. És novembertől februárig egy szobában lakik a család, mert azt tudja fűteni. Ezt az örömhírt még nem nyomták át a közvéleményen a háború és a korlátlan szankciók hívei, sem nálunk és valahogy nyugaton sem.
A náci Németország felett aratott győzelem 75. évfordulója alkalmából tartandó katonai díszszemle Moszkvában 2020. június 24-én. A parádét eredetileg május 9-én tartották volna, de a koronavírus-járvány miatt elhalasztották. Fotó: MTI/EPA/Host Photo Agency/Mihail Voszkreszenszkij
Faludy György Karinthyről meséli, hogy a harmincas években egy értelmiségi, középosztálybeli társaságban csak egyedül neki volt az az álláspontja, hogy lehet egyszerre nem kommunistának és nem nácinak lenni. És még csak nem is liberális demokráciát szeretett volna, jogállammal, hanem csak nyugalmat és békességet. Ráadásul most az oroszok nyilvánvalóan nem nácik vagy kommunisták, és az ukránok sem kommunisták, ők sem nácik, csak vad, primitív nacionalisták, akiknek a vezetői nem értik a világot, még az oroszokat sem. Oroszország sokkal inkább a felhergelt és hite szerint sarokba szorított fenevad, Ukrajna pedig a nagyméretű, nárcisztikus medvevadász kutya, aki úgy tudta idáig, hogy sokadmagával van, aztán egyedül találta magát a medve lábának harapdálása közben, hasonszőrű társai és a gazdája is elszeleltek. Ráadásul ez a medvevadász kutya orosz tenyésztés, van is rá némi esély, hogy hirtelen rádöbben erre, előjöhetnek a régi génjei. A csecsenek is milyen lelkes hívei lettek a cáratyuskának, miután az oroszok félholtra pofozták őket az utolsó csecsen háborúban. Jutalmul most hódolhatnak is a kedvenc hobbijuknak, a háborúsdinak, hiába várják őket disznózsírral bekent lőszerrel az ukránok (az állítólag jó a muszlimok ellen), azért bizonyára ők is kihagyták volna ezt az élményt.
Rémisztő az a voluntarista propagandafetisiszta élménykereső ostobaság, amivel az emberek egy része erre a háborúra reagál. Oké, hogy az európaiak elfelejtették, hogy milyen is a háború, de láthatóan elfelejtették dédapáik igazságát, hogy ne is akarják megtudni, milyen is a háború. Ha tetszik, Ukrajnán keresztül a nagybetűs Nyugat most egy olyan Kelettel háborúzik, amely pontosan, első kézből tudja még, hogy milyen is a totális háború a fronton és a hátországban. Nem mellesleg ezt az oroszoknak Európa volt szíves megtanítani, a német hadsereg is sokat tett ezért, meg persze azok a „netuddkik”, akik Oroszország minden határán rendszeresen robbantottak ki fegyveres konfliktusokat, amelyeket aztán az oroszoknak kellett valahogy lerendezni. Pofázhat itt mindenki mindenféle hülyeségeket, a Nyugat tartotta folyamatosan háborús készültségben az oroszokat, és a nyugat nem tudta megbékíteni és kifizetni őket akkor, amikor a Szovjetunió felbomlása után gyengék voltak bő egy évtizeden át.
Egy olyan ellenféllel állunk szemben, akinek értelemszerűen világos opció a háború, ha másképp nem megy. Nagy szövetségesünk, az USA is így van ezzel, csak mi, az európai országok lakói gondoltuk úgy, hogy mifelénk a háború már nem reális lehetőség többé. Akár az amerikai geopolitikai stratégia áldozatainak tekintjük magunkat, akár az oroszénak, ha elég erősek lennénk katonailag, akkor lehetne saját geopolitikai stratégiánk is (mármint Európának). Bármennyire fájdalmas is, a béke elmúlt harminc évében Európa felejtette el, hogy valójában milyen is a való világ, és nem az oroszok és nem az amerikaiak. A jóemberkedő európaiak fő fegyvere az „eltörléskultúra”, amit most az oroszok ellen fordítanak. A rég elhalt orosz művészek műveinek betiltása, az orosz emberek egyenkénti vegzálása szomorú, röhejes és szánalmas. Ma ennyi telik a Nyugattól. Ennél mi, magyarok azért könnyen lehetünk okosabbak és különbek; mi legalább pontosan tudjuk, hogy Oroszországot nem lehet kitörölni, hanem együtt kell vele élni valahogy. Az ukránoknak sem volt valódi opció a háború, mégis elmanőverezték magukat odáig valahogy; talán még az oroszok sem gondolták komolyan ezt az egészet, most mégis ott ölik egymást.
Vezető kép: MTI/EPA/Makszim Sipenkov
Facebook
Twitter
YouTube
RSS