Pesti Srácok

Országos vetélkedősorozat indul felső tagozatos diákoknak a hazafias értékekről

Országos vetélkedősorozat indul felső tagozatos diákoknak a hazafias értékekről

Háromfordulós országos vetélkedősorozat indul felső tagozatos diákoknak azzal a céllal, hogy megismerjék a magyarság történetének pozitív példáit, a magyarság hagyományait, ezáltal pedig erősödjön a hazaszeretetük – jelentette be a hazafias és honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos szerdán, Budapesten.

Simicskó István elmondta: a vetélkedősorozatot a hazafias és honvédelmi nevelés intézkedéseit összefoglaló, Szemere Miklósról elnevezett program részeként szervezik. A sajtótájékoztatót ezért Szemere Miklós egykori lövőházának helyén, egy kávézóban tartották, a XVIII. kerületben. Simicskó István kiemelte: Szemere Miklós egykori országgyűlési képviselő 1903-ban saját birtokán hozta létre a lövőházat, lövészegyletet, hogy a magyar ifjúság "tanulja megvédeni hazáját". Hozzátette: Szemere Miklós fizikai, szellemi, tartásbeli felkészültséget adott a fiataloknak, így példája napjainkban is követendő. A politikus fontosnak nevezte a hazaszeretet értésének átadását a gyermekeknek a gyorsan változó világban is. Azt mondta: a hazafias nevelés nem arról szól, hogy másokkal szemben határozzuk meg az identitástudatunkat, nemzettudatunkat, kötődésünket a hazához és a magyar nemzethez, hanem egy jó patrióta érzésvilág kialakításáról.

– jelentette ki. Simicskó István hozzátette: van mire büszkének lennie a magyarságnak, de ez egészséges büszkeség kell, hogy legyen, nem másokkal szembeni büszkeség. Hozzátette: a program célja, hogy ismerve, tisztelve az ősök munkásságát és értékeit, erre alapozva pedig újabb értékeket létrehozva alkotó, tevékeny törődéssé alakítsák a hazaszeretet érzését.

PestiSracok facebook image

A verseny első két fordulóját online rendezik meg; a www.szemereprogram.hu oldalon lehet jelentkezni és kitölteni a 30 kérdéses kérdőívet. A kérdések a többi között a hungarikumokra, a nemzeti értékekre, a Nobel-díjasokra, olimpiai bajnokokra vonatkoznak. Az első forduló kérdéseit február 20-tól március 15-ig lehet kitölteni. Az országos döntőt április 21-én, Szemere Miklós születésének évfordulóján tartják Budapesten; ekkor akadályverseny is várja a legjobb versenyzőket.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?