Pesti Srácok

Országos zárlatot rendeltek el Észak-Koreában a covid miatt

Országos zárlatot rendeltek el Észak-Koreában a covid miatt

A világjárvány kitörése óta Észak-Korea folyamatosan tagadta, hogy az országban elterjedt volna a koronavírus, éppen ezért meglepő, hogy a pandémia kezdete után két évvel, éppen most rendeltek el lezárásokat a távol-keleti diktatúrában.

Hivatalosan is elért a koronavírus Észak-Koreába: az állami média arról számolt be, hogy Phenjanban terjed az omikron. Azt azonban nem közölték, hogy hány fertőzöttről tudni, csak hogy szigorú, országos zárlatot rendeltek el – írja a Mandiner. Bár valószínűleg korábban is jelen volt az országban a covid, de a helyi sajtó most adott hírt róla először. Észak-Koreában egyébként az oltásokat sem kezdték el, elutasították a kínai Sinovac vakcináját és az AstraZeneca oltóanyagát is. A világjárvány kezdete óta leginkább a határok lezárásával akarták távol tartani a vírust, ez viszont súlyos élelmiszerhiányhoz vezetett a kommunista diktatúrában.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/EPA/KCNA

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.