Pesti Srácok

Országszerte az államalapításra emlékeznek

Országszerte az államalapításra emlékeznek

Országszerte ünnepségeket, köztük kenyérszentelést, tűzijátékot tartanak ma, az államalapítás ünnepén, Szent István napja alkalmából.

A központi programok a fővárosban a hagyományoknak megfelelően a zászlófelvonással, majd az ifjú honvédtisztek avatásával kezdődnek. Délelőtt az Országháznál légi parádét tartanak, délután lesz a Szent Jobb-körmenet, este a tűzijáték zárja a napot. Emellett Budán a Magyar Ízek Utcája, koncertek és egyéb programok várják az érdeklődőket.

A Parlament előtti Kossuth Lajos téren 8 órakor katonai tiszteletadás mellett felvonják a nemzeti lobogót. Ezt követi a honvédtisztjelöltek avatása, amelyen beszédet mond Áder János köztársasági elnök és Benkő Tibor honvédelmi miniszter. Szintén a Parlamentnél idén is lesz légi parádé. Mindeközben egész nap ingyenesen látogatható a Szent Korona az Országházban. Áder János köztársasági elnök a Sándor-palotában adja át a Magyar Szent István Rend kitüntetést. Délután idén is lesz hagyományos ünnepi szentmise és körmenet. A fővárosi programokat szokás szerint az esti ünnepi tűzijáték zárja majd. A mozgáskorlátozott emberek a Parlamentnél tekinthetik meg a tűzijátékot. A szervezők azt javasolják, hogy az érdeklődők az Országház és az Erzsébet híd közötti rakpartokról nézzék a tűzijátékot. Az ünnep biztonságos lebonyolításáért most is az operatív törzs felel.

A fővároson kívül országszerte sok településen tartanak ünnepi megemlékezéseket, szentmisét, kenyérünnepet Szent István napja alkalmából. Debrecenben idén is a hagyományos virágkarnevállal ünnepelnek.

PestiSracok facebook image

Augusztus 20. az egyik legrégibb magyar ünnepnap: Szent István király napja, a magyar államalapítás, az állam ezeréves folytonosságának emléknapja, egyben az új kenyér ünnepe is. Az 1990-es első szabad választások után megalakult Országgyűlés 1991. március 5-én a nemzeti ünnepek – március 15., augusztus 20., október 23. – közül Szent István napját nyilvánította a Magyar Köztársaság hivatalos állami ünnepévé. A 2012. január 1-jén hatályba lépett alaptörvény is nemzeti ünnepként, Magyarország hivatalos állami ünnepeként rögzíti augusztus 20-át.

Forrás: MTI; Vezető kép: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.