programok
A jelenlegi és a korábbi főpolgármester másképp látja a ma 150 éves Budapest jelenét és jövőjét
Százötven éve, 1873. november 17-én jött létre Pest, Buda és Óbuda egyesülésével Budapest. Az évforduló alkalmából változatos programokkal, bulivillamossal, előadásokkal, koncertekkel és szabadtéri kiállítással várják az érdeklődőket péntektől vasárnapig Budapesten. A Fővárosi Önkormányzat díszgyűlést tartott ez alkalomból, ahol Karácsony Gergely elmondta: Budapesten a budapestiek vannak hatalmon, nem pedig a politikai paletta egyes oldalai. A volt főpolgármester, Tarlós István pedig egy interjúban úgy fogalmazott, azt szeretné, ha Budapesten biztonság és rend lenne, de úgy látja, nem erre törekednek a város vezetői. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.