Pesti Srácok

Hétfőn és kedden is megemlékeznek a kommunizmus áldozatairól

null

Hétfőn és kedden is lesznek központi megemlékezések a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából. A kormány honlapján (https://kommunizmusaldozatai.kormany.hu/) közzétett program szerint hétfőn a budapesti Terror Háza Múzeumban egész nap rendkívüli történelemóra és csoportos tárlatvezetés lesz középiskolai csoportoknak. A rendhagyó tárlatvezetők között van zenész, sportoló és színész is.

Kedden, az emléknapon ingyenesen lesz látogatható a Terror Háza Múzeum, ahol a Hősök falánál egész nap protokollmentes gyertyagyújtással várják a megemlékezőket.
Délelőtt 10 órától filmvetítést és kerekasztal-beszélgetést tartanak az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Szétszakadt Magyarország című film után, " a gulyáskommunizmus valódi arca" és "a rendszerváltás kisiklatása" címmel kezdődik pódiumbeszélgetés.
Délután 2 órakor kezdődik az emlékprogram szintén az Urániában: beszédet mond a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely és Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója.
Az Országgyűlés 2000-ben nyilvánította február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává, annak emlékére, hogy 1947-ben ezen a napon tartóztatták le jogellenesen, majd hurcolták el a Szovjetunióba Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát.

MTI/kormany.hu, vezető kép: kormany.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.