Pesti Srácok

A jelenlegi és a korábbi főpolgármester másképp látja a ma 150 éves Budapest jelenét és jövőjét

null

Százötven éve, 1873. november 17-én jött létre Pest, Buda és Óbuda egyesülésével Budapest. Az évforduló alkalmából változatos programokkal, bulivillamossal, előadásokkal, koncertekkel és szabadtéri kiállítással várják az érdeklődőket péntektől vasárnapig Budapesten. A Fővárosi Önkormányzat díszgyűlést tartott ez alkalomból, ahol Karácsony Gergely elmondta: Budapesten a budapestiek vannak hatalmon, nem pedig a politikai paletta egyes oldalai. A volt főpolgármester, Tarlós István pedig egy interjúban úgy fogalmazott, azt szeretné, ha Budapesten biztonság és rend lenne, de úgy látja, nem erre törekednek a város vezetői.

Budapest 150. születésnapja alkalmából a Fővárosi Önkormányzat ünnepi díszközgyűlést tartott pénteken a Magyar Tudományos Akadémián. Karácsony Gergely főpolgármester az ünnepségen elmondta, hogy

Majd arról beszélt, hogy

PestiSracok facebook image

A főpolgármester ezt követően kitért arra, hogy a "még korán", "már későn" kifejezések a budapesti fejlesztések legnagyobb ellenségei és úgy látja túl sokáig volt Budapest a megszokások, a "jól van az úgy" csapdájában. Hozzátette:

A főpolgármester leszögezte:

Karácsony Gergely világossá tette, hogy

Legyen olyan Budapest, ahogyan azt az elődök megálmodták

A születésnap alkalmából a volt főpolgármester megszólalt. Tarlós István elmondta, hogy őt minden Budapesthez köti, itt járta ki az összes iskoláját, itt élt, amikor békekölcsönt kellett jegyezni vagy amikor forradalom volt is itt volt Budapesten.

-hangsúlyozta hozzátéve:

A sokszínűségről pedig, amire törekszik az új városvezetés azt mondta, nem a rózsaszín különböző árnyalatait kellene, hogy jelentse. Az életszemlélet, az életfilozófia formálása a demokrácia álarca mögött ne inkább valami kisebbségi diktatúra akaratának irányába való elmozdulására emlékeztessen -emelte ki.

Tarlós István megható üzenetet fogalmazott meg Budapest 150. születésnapjára

Tarlós István továbbá azt szeretné, hogy

Majd József Attilát idézte

»Én nem ilyennek képzeltem a rendet.« Majd hozzáteszi, hogy a szabadság szüljön rendet.

– zárta gondolatait Tarlós István.

Presser és Gálvölgyi is Budapest díszpolgára lett

Az eseményen díszpolgári címet kapott Csányi Vilmos, az Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, író, Gálvölgyi János, Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes művész, színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Jordán Tamás, a nemzet színésze, Kossuth-, Jászai Mari- és Prima Primissima-díjas érdemes művész, rendező, színigazgató, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Keleti Éva fotográfus, Kovács Katalin olimpiai, világ- és Európa-bajnok kajakozó, valamint Presser Gábor Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas előadóművész, zeneszerző, érdemes művész.

A kitüntetés posztumusz díjazottja Mécs Imre, 1956-os halálraítélt, a Szabad Demokraták Szövetségének alapítója, országgyűlési képviselő és Vágó István televíziós műsorvezető, közéleti személyiség, a DK volt politikusa.

A The Budapester a nagy múltú The New Yorker, egy kategóriateremtő médium nyomán, más világvárosok mintájára meséli el Budapest történetét

Három napig várják a programokkal az ünneplőket

Az évforduló alkalmából péntektől megnyílik a Városháza park passzázsa, amely összeköti a Károly körút és a Városház utca közötti kapukat. Az új sétányt sötétedés után fényinstalláció teszi még látványosabbá az ünnep alkalmából.

A születésnapra megnyílik a Városháza udvara is. Az idelátogatók plakátokon láthatják először a The Budapester illusztrációit: 151 magyar illusztrátor alkotott meg egy-egy évet és jelentős eseményt 1873-tól napjainkig a főváros történetéből. A The Budapester alkotásai mellett Budapest Hősei is bemutatkoznak: a főváros cégeinek munkatársai saját maguk választották ki egy-egy elismert kollégájukat, akik plakátokon keresztül mesélnek munkájukról. A pénteki programokat gálaest zárja a Vígszínházban.

A Városháza is megnyitja kapuit. Az emlékév alkalmából huszonhárom kortárs szerzővel készült Budapest Nagyregény fejezeteit a TÁP Színház közreműködésével egy felolvasáson mutatják be a közönségnek szombaton. Az ünnepre tizenkét év után újra megnyitja a kapuit a Merlin Színház, ahol színházi előadás, slam poetry est, kiállítások, beszélgetések várják az érdeklődőket.

A fővárosi intézmények is ünnepelnek

Az esti órákat zenei produkciók töltik meg a Városháza udvarán Dj Palotai és Barabás Lőrinc közreműködésével. Emellett a hétvégén is közlekedik a bulivillamos a 49-es vonalán, ahol dj-szettekre lehet táncolni.

2023. november 15. Buli-villamos Fotó: Merész Márton

A szervezők tájékoztatása szerint a főváros egyéb intézményei is ünnepelnek, különleges előadással készül a Budapesti Fesztiválzenekar és születésnapi program lesz a Budapesti Történeti Múzeumban is. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pedig 150 forintos születésnapi jegyet kínál az ünnep alkalmából pénteken a BudapestGO alkalmazásban.

A Filmió is készül a születésnapra, kínálatában vasárnapig három film, a Budapest retro első része, a Budapest, amiért szeretem című alkotás, valamint az I love Budapest című film ingyenesen látható.

Egy különleges, a főváros történelmét bemutató film is készült az évfordulóra. Az Animatiqua stúdió Budapest születése című mintegy negyedórás, több száz régi fényképből készült alkotása a https://youtu.be/FnuDMr7QCDo linken is megtekinthető.

További információ a programokról

itt.

Forrás: MTI, Index, Mandiner, fotó: MTI