Pesti Srácok

Őrtüzek között vonul be a zsebmessiás Nagyváradra, de figyelem, ebben is van egy ordas trükk (Videó)

Őrtüzek között vonul be a zsebmessiás Nagyváradra, de figyelem, ebben is van egy ordas trükk (Videó)

Őrtüzek között vonul be autózása menetelése végén Nagyváradra Magyar Péter, a Tisza mesterterve szerint ezt majd úgy kommunikálják, hogy az ott élők így hódolnak a nagy vezető előtt, azonban kiderült, hogy ebben is van egy ordas trükk, az örömtüzeket ugyanis a talpas tiszások gyújtják majd meg spontán lelkesedést imitálva.

Az erről szóló információt Kocsis Máté, a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője osztotta meg a Mandiner saját gyártású, közéleti műsorában, a Hotel Lentulaiban. Kocsis a Tisza belső köreiből származó értesülések alapján úgy tudja, hogy Magyar Péter kampánystábja egy újabb, előre megtervezett hatásvadász akcióra készül, amellyel a pártelnök Egymillió lépés elnevezésű kampányának végpontját kívánják látványossá tenni.

– mondta a műsorban a frakcióvezető. Kocsis Máté arra is kitért, hogy hogyan és miért juthattak ki ilyen bizalmas információk a Tisza Pártból. Elmondása szerint a párton belüli feszültségek az utóbbi időben fokozódnak, Magyar Péter népszerűsége pedig csökken még a saját pártjának vezetői köreiben is. A kiszivárogtatás mögött olyan párttagok állnak, akik egyre kritikusabban viszonyulnak a pártelnökhöz, és már nem kívánják támogatni a kampány minden elemét.

PestiSracok facebook image

Forrás: Mandiner. Fotó: PS/Hatlaczki Balázs

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.