Pesti Srácok

Összeesküvéselmélettel védekezik a baptista elnök - A háttér bonyolultabb (frissítve)

Összeesküvéselmélettel védekezik a baptista elnök - A háttér bonyolultabb (frissítve)

"Egy felelős államkincstári vezetőtől hallottam, hogy beépített önfeljelentő (áll a háttérben - PS), ez valami olyasmit jelent, hogy valaki tudatosan beépül valahová, hogy olyan dolgot kövessen el, amit később bejelent és ami miatt gondja lehet annak az intézménynek, ahova beépült" - Szenczy Sándor lelkész, a Baptista Szeretetszolgálat alapító-elnöke ezzel magyarázta az RTL Klub Híradójában a hírt, hogy a NAV nyomozói különösen nagy hátrányt okozó költségvetési csalás gyanújával indítottak nyomozást a szeretetszolgálat ellen.

Az ügyről a PestiSrácok.hu írt oknyomozó cikket, amelynek lényege, hogy a szeretetszolgálat a nemzeti ünnep előtt, teljesen váratlanul nyolcszáz szociális gondozójának mondott fel, munkajogi szemszögből meglehetősen kétes módon. A kirúgott gondozók az évente több milliárd forintos állami támogatás terhére 8472 idős, beteg embert láttak el otthonukban. A váratlan húzás mögött az áll, hogy a Magyar Államkincstár (MÁK) felfüggesztette a szeretetszolgálat szociális programjának finanszírozását, a feltárt visszaélések és az elindult nyomozás okán. Azóta számos olvasónk is megerősítette a hírt, amit a Baptista Szeretetszolgálat sem cáfolt, igaz, a PS-nek adott nyilatkozatukban méltánytalannak és aránytalannak nevezték a kincstár eljárását, azt hangoztatva, hogy az államkincstár által jelzett szabálytalanságok esetében ők is rendkívüli vizsgálatot indítottak, feljelentést tettek és fenntartói biztost jelöltek ki.

Ezután fordultunk ismét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi sajtóirodájához, hogy megkérdezzük, előfordulhat-e, hogy a NAV nevében eljáró nyomozók, revizorok szándékosan bűncselekményt kövessenek el?, illetve előfordulhat-e, hogy a NAV különösen nagy hátrányt okozó költségvetési csalás címén indítson nyomozást egy olyan ügyben, amely mögött mindössze egyetlen alkalmazott szándékos csalása, visszaélése áll? A NAV a folyamatban lévő eljárásra hivatkozva még csak arra sem volt hajlandó, hogy elvi választ adjon.

PestiSracok facebook image

Ugyanakkor igyekeztünk más forrásból is további információkat szerezni, hiszen a "különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás" bűnügyi kategóriája abban az esetben áll meg, ha a feltételezett kárérték a félmilliárd forintot is meghaladja. Tegnap cikkünkben azt is megírtuk, hogy az államkincstár vizsgálatában feltárt szabálytalanságok 3,2 milliárd forintnyi kifizetést érintenek. Úgy tudjuk, ez az összeg a program éves állami finanszírozásának negyede-ötöde. Aligha hihető tehát az elnök-alapító Szenczy Sándor krimibe illő magyarázata, miszerint egyetlen "összeesküvő" dolgozó okozta a brutális mértékű kárt.

A PestiSrácok.hu-nak a szeretetszolgálat névtelenséget kérő bizalmasa és segítője igyekezett eloszlatni az elnök-alapító magyarázata és a kárérték közti ellentmondásokat. Ő azt mondta, a gondok akkor kezdődtek, amikor a bizniszegyházak kiszorítása után a szeretetszolgálat több, fenntartó nélkül maradt intézményt is átvett. Akkor került a rendszerbe egy-két tisztességtelen munkatárs. Ám szerinte a házi gondozói hálózat körüli csalások még így is csak eseti jellegűek voltak. Állítja, az alapítvány és a szolgálat vezetői nem is tudtak a visszaélésekről, s szerinte a kincstár revizorai - szándékosan a kockázatosabb egységeket vizsgálva - a több mint nyolcezer ellátottból "csak" körülbelül ötszázat kerestek meg. Ezek felénél valóban szabálytalanságokat találtak, amik jó részét - főleg mert idős, esetenként demens, vagy Alzhheimer-kórós ellátottak "vallomásain" alapultak - az alapítvány vezetői vitattak. Forrásunk úgy tudja, mindezek ellenére Szenczyék felajánlották, hogy az államkincstár által gyanúsnak ítélt kifizetéseket az utolsó fillérig visszafizetik, abban az esetben, ha a hálózat többi - nagyobb - része zavartalanul működhet tovább. Minderről eddig nem sikerült megegyezniük a MÁK-kal. E háttérinformációból is látszik ugyanakkor, hogy a visszaéléseket aligha egyetlen munkatárs követhette el, ahogy azt Szenczy Sándor az RTL Klubon lefestette.

Az állammal folytatott alkudozásban komoly ütőkártya lehet Szenczy kezében az a szeretetszolgálatos forrásunk által figyelmünkbe ajánlott tény, hogy az alapítvány kiváló amerikai kapcsolatokkal is rendelkezik és a kormány "biztosan nem szeretne egy újabb norvégbotrányt kiprovokálni"...

A vezető fotón Szenczy Sándor látható.

PESTISRÁCOK.HU

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.