Pesti Srácok

Összeült a szövetségi esküdtszék, amely elítélheti Trumpot

Összeült a szövetségi esküdtszék, amely elítélheti Trumpot

Újra felizzott a téma, miszerint vádat emelhetnek Donald Trump korábbi amerikai elnök ellen, amiért köze lehetett a január 6-i Capitolium elleni ostromhoz. Az ellene indított eljárások közül ez számít az egyik legsúlyosabbnak, miközben két másik esetben már a tárgyalás időpontja is ki van tűzve. Emellett egy negyedik ügyben is nyomozást folytatnak.

Az Index szerint összeült egy szövetségi esküdtszék, ami arról dönt, vádat emeljen-e az amerikai igazságügyi minisztérium Donald Trump korábbi elnökkel szemben. Az esküdtszék azt vizsgálja, hogy az Egyesült Államok 45. elnökének köze lehetett-e a január 6-i eseményekhez, amikor Trump-szimpatizánsok megostromolták a szövetségi törvényhozás, a Kongresszus épületét.

A jelenlegi esküdtszék nem azt vizsgálja, hogy a Jack Smith különleges megbízott által folytatott nyomozás szerint a korábbi elnök bűnös-e, vagy sem, leegyszerűsítve mindössze azt állapítja meg, hogy a Smith által összegyűjtött bizonyítékok megállják-e a helyüket egy esetleges vádemelésnél. Egy ilyen szövetségi esküdtszék korábban már két alkalommal is vádemelést javasolt az egykori elnökkel szemben: először amiatt, mert a manhattani főügyész, Alvin Bragg összesen 34 vádpontban vádolta meg Trumpot, amiért többek szerint cégeivel könyvelési csalást követhetett el, amikor a 2016-os elnökválasztás kampányhajrájában egykori ügyvédjével és jobbkezével, Michael Cohennel hallgatási pénzt fizetett ki a felnőttfilmekben szereplő Stormy Danielsnek korábbi, konszenzuális viszonyuk elhallgatásáért cserébe.

Legutóbb a floridai birtokán talált titkos és szigorúan titkos dokumentumokat kapcsán döntött így az esküdtszék – Trump elnöki megbízatásának lejártával többszöri felkérés ellenére sem szolgáltatta vissza az iratokat az Országos Levéltár kérésére, ami így szövetségi bűncselekménynek számít. Míg előbbinél New York állambeli, a másiknál már szövetségi eljárásról beszélhetünk. Mivel jelenleg Donald Trump a legesélyesebb arra, hogy a 2024-es elnökválasztáson ismét ő legyen a republikánus jelölt az újrázni készülő Joe Bidennel szemben, nem árt áttekinteni, hogyan is állnak a már megindított szövetségi és állami jogi eljárások a korábbi elnökkel szemben, ami azt az amerikai politikában eddigi precedens nélküli esetet hozta, hogy vádat emeltek egy korábbi elnökkel szemben.

Forrás: Index; Fotó: MTI/AP/Charlie Neibergall

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.