Pesti Srácok

Összevesztek a szülők, hogy milyen nemű a 6 éves fiuk, akit az anya lányként íratott be az iskolába

Összevesztek a szülők, hogy milyen nemű a 6 éves fiuk, akit az anya lányként íratott be az iskolába

Egy hat éves gyerek anyukája szerint a fia valójában egy transznemű lány. Az apa nem ért ezzel egyet. A pár nem tudja kezelni a konfliktust, válnak. Úgy néz ki, hogy az apa elveszítheti a gyermekét, hiszen az anya gyermekbántalmazással is megvádolta a férfit, mert az nem kezeli transzneműként a gyermeket. Jelenleg egy csapat gendertudós vizsgálja James-t (akinek a neve az anya szerint Luna), hogy eldöntsék, megkezdődhetnek-e a nemváltó beavatkozások és a hormonkezelések. Ha ez a South Parkban lenne, akkor jót nevethetnénk rajta, de az a helyzet, hogy ez csak egy “átlagos kedd” liberáliséknál, a fejlett Nyugaton, Texasban.

Különös helyzet alakult ki egy texasi családban, ugyanis összevesztek a szülők azon, hogy milyen nemű a gyermekük, aki egyébként biológiailag fiúnak született. De mit számít manapság az ilyen formaság! A családi perpatvar már átlépte a klasszikus ajtócsapkodás szintjét, és válásba, bírósági ügybe torkollott. A bírósági dokumentumokból kiderül, a fiú kizárólag lányruhákba öltözik, amikor az édesanyjával van, aki az iskolába is Luna néven (egyébként James-nek hívják), lányként íratta be a gyermekét. Az édesapa ragaszkodik az igazához és azt mondja, amikor vele van a gyerek, akkor fiúként viselkedik, és annak sincs semmi jele, hogy női ruhákba szeretne öltözni, sőt, minden erejével tiltakozik ellene. (De ki hisz egy férfinek, ugyebár?)

A 6 éves James, aki édesanyja szerint egy transznemű lány, és Lunának hívják – Fotó: Neon Nettle

A federalist.com-on megjelent írás szerint a gyermekelhelyezési vita olyan szinten zajlik, hogy a válókereset benyújtásakor a nyilvánvalóan megtébolyodott édesanya gyermekbántalmazással vádolta meg az édesapát. Szerinte ugyanis bántalmazás, hogy a férfi nem ismeri el James-t/Lunát transzneműként, és természetesen kérvényezte is, hogy ezért vegyék el a láthatási jogot is tőle. De ha ez nem lenne elég a “szerencsésen házasodott” férfinak, a nő most azt is ki akarja erőszakolni, hogy a férfi fizesse ki azt a transzneműséget megerősítő terápiát, amelyre a gyermeket be szeretné íratni, hiszen a kis James csak itt és így kaphatja majd azt a pszichológiai és biológiai (!) segítséget, amire szüksége van egy boldog élethez.

PestiSracok facebook image

A genderlobbi persze kapva kapott az alkalmon és egy genderváltási terapeuta (mert már ilyen szakma is van) „gender dysphoriát” (gender identity disorder) diagnosztizált a kicsinél, ami magyarra lefordítva körülbelül nemi identitászavart jelenthet (már ha a jelentés, értelem szavak egyáltalán használhatóak ilyen ügyekben), ennek következtében pedig megtiltották az édesapának, hogy szexualitásról, illetve nemiségről beszéljen a gyerekkel; illetve nem öltöztetheti fiú ruhákba, ehelyett fiú és lány ruhákat is fel kell ajánlania, és a kicsi meg majd választ. Ezen kívül az apa nem beszélgethet a gyermekkel vallásról, vagy a szexualitással kapcsolatos tudományos dolgokról sem, nehogy összezavarja a lurkót, és az rájöjjön, bizony olyan nemű, aminek született. Az senkinek nem jutott eszébe az ügy kapcsán, hogy esetleg az édesanya áldásos tevékenysége okozhatta a gyermeknél a nemi identitászavart, és tőle kellene esetleg elvenni, amit az is bizonyít, hogy az anya jelenlétében a Luna nevet preferálja, az apa jelenlétében pedig a teljesen normális James-ként viselkedik. Sebaj.

Hogy hol tart most az ügy? Sehol. A terapeuták és ügyvédek barátokat, rokonokat, edzőt, tanárokat kérdezgetnek arról, hogy szerintük milyen nemű a gyermek, ezek az emberek pedig nagyjából mind ugyanazt mondják: ha az apával van, fiú, de ha az anyával van, lány. A legfontosabb dolog most az, hogy felállítsák a pontos diagnózist azzal kapcsolatban, hogy milyen nemű is a gyerek, és milyen neműnek kellene nevelni. Ha megállapítják, hogy lány, akkor elkezdődhetnek a hormonkezelések és az esetleges plasztikai beavatkozások. Ha kiderül, hogy fiú... Hát az nem fog, hiszen a genderlobbi már beszállt a buliba.

Forrás: Daily Wire, Federalist; Vezető kép: Gerard Julien/AFP/Getty

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?